A színjátszás is egy olyan művészet, amihez nem értek, de az a mondás járja, hogy ha egy puska a darab elején megjelenik, akkor annak a darab végéig el kell dördülnie. Nos lehet, hogy türelmetlen vagyok, de úgy döntöttem, hogy ha a tegnapi cikkben felemlegettem a "vert fal fickót" (the rammed earth guy), akkor legjobb, ha már ma elsütöm a vályog nagyágyút! Igen, a mai témánk a FÖLD (szűkített értelemben vályog) építészet jegyében Rick Joy egyik vert falú épülete lesz.
Az anyag
Mindenekelőtt beszéljünk a földépítészetről, hiszen legtöbbünk talán már nem látott ilyen építkezést, s még kevésbé vagyunk tisztában az ide tartozó technikákkal, azok különbözőségével.
(Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekkoromban még láttam valódi vályogvetőket, vályoggödröket, vályogház építést (és szén-, valamint mészégetőket is!), ráadásul lévén egyik ágon paraszti származású vagyok, nagyapám sok régi technikát megmutatott, ami anno a mindennapi élethez szükséges volt. Így ismerkedtem meg a vesszőfonás, kosárfonás, a vessző- és cirokseprűkötés, a zsindelyezés, a cserepezés (tetőn), agyagozás (cserépedény készítés), faltapasztás, vagy a ciberefőzés (a szilvalekvár első fázisa), szőlőpréselés, káposztagyalulás és savanyítás, no meg a fafaragás, csúzlikészítés, íjfabrikálás, és még annyi fontos szakma titkaival, rejtelmeivel (s néha veszélyeivel is). Utóbbiakkal persze Édesanyám legnagyobb örömére. Manapság egyre többször gondolkodom azon, hogy Alexnek hogyan lehetne legalább részben átadni ezeket az élményeket. :( )
Nos, a fenntartható építészet mai definíciója és hívei szerint a FÖLD (earth) építészet 6 részben különböző technológiát foglal magában. Ezek közül a vályogtégla (adobe), a vert/tömött/tömés fal (rammed earth), a rakott/tapasztott fal (cob), és a préselt tégla (compressed earth) anyaga a vályog, azaz agyagos, kevert föld (soil), mely többnyire közvetlenül a termőréteg alatt található. A két kakukktojás a szalmabála (straw bale) és a bucka/föld házak (underground house). Előbbinél viszont a felületképzés tapasztás, utóbbinál pedig a fal maga a talaj, ezért is sorolják ezeket is ide, illetve azért, mert ezek is természetes, helyi anyagokat használnak. (* - erre még visszatérünk.)
Lássuk dióhéjban a különbséget a vályogtechnológiák között:
A vályogtéglákat elsősorban melegebb, szárazabb vidékeken használják. Lényeg, hogy a törekkel (apróra tört szalmával), vagy fűvel kevert agyagos földet szögletes formákba tömörítik, majd a napon hagyják megszáradni. A törekkel stabilizált vályogtéglákból építik a falakat, melyet általában tapasztással felület kezelnek és meszelnek. A fal vastagságát a téglák mérete adja.
A rakott fal hasonló elven készül, de a keveréket nem formába öntik, hanem gyakorlott mesterek egyenletes mennyiségben, szabadon egymásra rétegezik. A felesleget hagyják lefolyni, végül ásóval egyenletesre faragják a fal két oldalát. A fal általában vastagabb, mint a téglák esetében, és leginkább az anyag természetes tulajdonságai szabják meg (mennyire folyik). A kiszáradt falat hasonlóan tapasztják és meszelik.
A rakott fal speciális változata a faváz, vagy fonott szerkezetű rakott/tapasztott fal. Itt a fal merevségét egy előzetesen elkészített faváz, vagy vesszőfonat biztosítja, melynek két oldalára rakják/tapasztják fel a vályogot. A földvárak általában ilyen módon készültek.
Mind a tégla, mind a rakott technikánál viszonylag száraz és meleg időjárás szükséges ahhoz, hogy az eső ne mossa el a friss vályogot, s kellőképpen kiszáradva elérje a megfelelő szilárdságot.
Ahol az éghajlat nem kedvezett ezeknek a technikáknak, ott alakult ki a vert fal (másképp tömésfal, tömött fal). Lényege, hogy deszkákból, vagy fonott vesszőlapokból és karókból, oszlopokból, támaszokból zsalut készítenek, ami megadja a majdani fal kontúrjait, majd ebbe a zsaluba halmozzák bele a vályogot, amelyet rétegenként jól megtömörítenek. A tömörítés során a rétegek egymáshoz préselődnek és a felesleges víz is távozik. A megszáradt falról aztán eltávolítják a zsalut és jöhet a felületkezelés. Mivel a vert falnál jól lehet tervezni a falvastagságot, később ott is elterjedt, ahol az éghajlat megengedte volna a vályogtégla használatát is. Jellegzetessége, hogy az egyes rétegek jól láthatóak a fal felületén.
A technológia fejlődésével vált lehetővé a préselt vályogtéglák alkalmazása. Míg a hagyományos vályogtégla saját súlyánál fogva nyerte el végső formáját (elveszítve a felesleges vizet), addig a préselés során ezt mesterségesen érik el. Mondhatjuk, hogy ez a tégla és a vert fal hibrid technológiája.
A téglákat általában a faluszélen vetették, míg a vert falnál inkább az épület közvetlen környékén kifejtett talajt használták.
A vályognak számos előnyös tulajdonsága van, amit egy régi parasztházban járva könnyen megtapasztalhatunk. Bár a vályog maga nem jó hőszigetelő, a technológiából fakadóan a vályogfalak általában rendkívül vastagok, 50-100 cm közöttiek. Így a nagy hőtároló tömeg miatt nehezebben melegszenek át, és nehezebben hűlnek ki. Egy vályogházban ezért éves és napi szinten is sokkal kisebb a hőingadozás, mint például egy téglaépületben. A másik fontos előny, hogy a vályog képes a belső térben keletkező pára felvételére és leadására, ezáltal kiváló páraszabályozó. Ez a másodlagos hőérzet szabályozásában nagyon fontos. (Gondoljunk arra, hogy mennyire érezzük melegnek a finn szaunát szárazon és mennyire, ha valaki ráönt egy kanál vizet a kőre.)
De hogyan ír erről egy földépítészettel foglalkozó Új-Zélandi cég?
"Képzeljünk el egy csodálatos építőanyagot! Olcsó, akár ingyen is hozzájuthatunk. Nagyon sok van belőle, mindenhol, világszerte. Elég erős ahhoz, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak. Nem drága fűteni és hűteni. Könnyű alkalmazni, a munkások pár óra alatt megszerzik a szükséges tudást.
Ez a csodálatos anyag nemcsak olyan olcsó, mint a cipőnkön a sár. EZ a sár, és újra kivívja az építészek tiszteletét. Elég egy pillantást vetni a Kínai Nagy Falra és megmutatja, hogy milyen tartós a földépítészet. A környezet- és energiatudatosság pedig egyenesen vonzóvá teszi ezt a piszkos anyagot. De hogyan is néz ki egy földház? Talán olyan, mint a 400 éves TAOS Pueblo. De az is lehet, hogy a holnap földházai egészen meglepő formákat öltenek."
A fenti idézet is utal arra, hogy a vályog mennyire ősi építőanyag. Azt kell mondanunk, hogy a legősibb, hiszen ha a vesszőkből és levelekből, esetleg állatbőrökből tákolt hajlékokat nem tekintjük, akkor a szárított sár/vályog volt az első anyag, amelyből az ember mesterségesen formált lakhelyet.
* Igen, az a fránya DE. Mindig van DE! A vályognak számos jó tulajdonsága mellett van hátránya is. Nedves környezetben nagyon könnyen képlékennyé válik és elveszíti állékonyságát. Sajnos talajvíz, belvíz, árvíz a vályogházak végét jelentheti. Ennek kiküszöbölésére számos adalékot kipróbáltak már, de a legjobbnak a cement hozzáadása bizonyult. S itt jön a "de", ugyanis a cementgyártás rendkívül energiaigényes, az üvegházhatást okozó gázok jelentős részének kibocsátásáért felelős, és a szállítás is növeli az ökológiai lábnyomot. Ennek ellenére a cementtel dúsított vályog még mindig természetkímélőbb, mint mondjuk az égetett, messziről szállított tégla, vagy előkevert beton, hiszen lényegesen kevesebb cementet használnak fel hozzá.
A ház és az építész
Rick Joy egyike volt azoknak a modernista építészeknek, akik újra felfedezték a vályogot és modern formában kezdték alkalmazni. A 90-es években Tucson környékén megtelepedve kezdett olyan épületeket tervezni, melyek cementtel erősített vályogból vert falakkal készültek. Az épületek kubusos formájuk ellenére szinte beleolvadnak a tájba, hiszen színük megegyezik a környező talajjal. Joy egy új divatot teremtett és elhozta a vert fal reneszánszát, építészek egész sorát inspirálva hasonló jellegű épületek tervezésére. A régi-új technológia elsősorban a sivatagos részeken terjedt el, így Észak-Amerika egyes államaiban, Új-Zélandon, Ausztráliában, hiszen itt nem kell félni az eső károsító hatásaitól, de az Alpokban is épült már ezzel a technológiával modern ház. Ausztráliában és Új-Zélandon cégek egész sora foglalkozik a földépítészettel, elsősorban vert falú és préselt téglából falazott épületekkel. Igény szerint akár megadott színben is előállítják a talajkeveréket. (Nyilván ez már eltávolodik a fenntartható építészettől, hiszen a máshonnan szállított megfelelő színű keverék, nem tekinthető helyi anyagnak.)
Mai házunk Arizonában, Tucsonban található és Mountain House néven jegyzi az építésztársadalom. A sivatag itt nem egészen olyan, mint azt általános fogalmaink alapján gondolnánk, viszonylag gazdag az állat és növényvilág. A sivatagi hatás inkább a szárazságban, melegben és a sok napsütésben jelentkezik.
Az épület tömegét is ez inspirálta, és megjelenését különleges teteje határozza meg, mely egy pillangó szárnyaira hasonlít. A túlnyúló tetők némileg árnyékolják a falakat.
Maga ház nagyon egyszerű formákból építkezik. Két eltolt téglalap az alaprajza, tengelye egy völgy irányába helyezkedik el, és a tető vápája virtuálisan kettévágja a völgyet, illetve magát a házat is.
Az északi és déli fal körülbelül 60 cm vastag cementerősítésű vert vályogfal, mely majdnem 6 méter magasságig nyúlik fel, s innen lejt középre a két tetősík, melyek középütt 3,5 méterig ereszkednek. A tető anyaga rozsdás profillemez. (Joy gyakran használja a rozsdás vaslemezeket, mivel ezek színe és textúrája remekül illik a sivatagi környezet színvilágába. A lemezek felületén kialakuló rozsdaréteg megvédi az anyagot a további korrodálástól. Van olyan épülete, melynek teljes külső felületét ilyen lemezekkel borította.)
Fantasztikus részletek.
A felosztás tükröződik a funkcionális elrendezésben is. A ház egyik felében van a nappali/konyha/étkező, valamint a hálószoba a fürdővel, míg a másik felében egy vendégblokk és a fedett, védett terasz kapott helyet.
Az épület nappali részén faltól-falig, padlótól-tetőig érő ablak van, a terasz pedig teljesen nyitott, így a ház belső tere szinte egybeolvad a tájjal. Ezt a hatást drámaian erősíti az, hogy Joy a beltérben is meghagyta a vert fal nyers felületét, így annak színe, textúrája olyan, mintha víz és szél vájta volna a szikla oldalába a házat.
Az épület alapja és lábazata stabilitási okokból betonból készült, így nem kell félni attól, hogy a falak a talaj felől felnedvesednek.
Ehhez igazodva a belső terek padlója is csiszolt beton, melyben a dilatációkat dizájnelemként használták fel.
A régi és új harmóniája.
Csodás színű ég, csodás színű ház. A tető a hegyek és völgyek vonalát másolja.
A bejáratot két oldalról védik a falak.
Panorámás hálószoba.
A beltér szinte puritán, csak a legszükségesebb bútorok kaptak helyet. A dekorációról a környezet gondoskodik, illetve a vert fal csodálatosan kirajzolódó, hullámos rétegei.
A kandalló másik oldala a teraszon biztosítja a meleg hangulatot.
Fürdő, kertkapcsolattal.
A makett .
Az alaprajz végtelenül letisztul és funkcionális.
Azt gondolom, hogy mai házunk tökéles példája annak, hogy egy végletekig letisztult, modern alaprajzú, tömegformálású épület is magában hordozhatja a hagyományokat, és szervesen illeszkedhet természeti környezetébe. Rick Joy hihetetlen érzékkel használja a helyi anyagot és tökéletes harmóniát teremt a kinn és a benn között. Egyúttal azt hiszem azt is sikerült bebizonyítani, hogy egy jó építész valóban nem csak egy formában gondolkodik, hanem az adott tervezési feladathoz, a környezethez, a hely szelleméhez leginkább illő eszközöket alkalmazza.
Épitész: Rick Joy
Undine Pröhl és Bill Timmerman fotói
Holnap ismét új építőanyag, új táj, s ezúttal már másik építész következik!
Ha tetszett ez a kis utazás a sivatagba, akkor osszátok meg, lájkoljatok, kommenteljetek! A borok már alig várják, hogy új gazdájukhoz kerüljenek! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)
