A lila misztikus, erőteljes szín, mely történelmi összefüggésben áll az uralkodóházakkal. A sokak által szexinek vélt lilák serkentőleg hatnak ránk, ezzel szemben hűvös árnyalataik lehűtenek és spiritualitásra hangolnak. Rendkívül kellemes szín (bár inkább csak a nők kedvelik), de fontos, hogy ne alkalmazzuk túl nagy felületeken, vagy egy helyiség egyetlen színeként, mert kissé nyomasztó lehet. Elütő (például lila a zölddel) színekkel párosítva harmonikusabb vizuális egyensúly hozható létre. A következő bejegyzésben lila nappalik vannak összegyűjtve, azokat is érdemes megnézni.
Az ok, amiért ma ezt teszem fel a blogra, az, hogy mostanában egyre többen kötnek ki itt olyanok, akik lila enteriőrökre keresnek rá. Ez számomra azért is fontos, mert egyrészt ez az egyik kedvenc színem, másrészt pedig, mert az utolsó két munkámban kulcsszerepet játszott ez a szín. Az egyik lakásban ő volt a színfolt (a lakásról készült fotók itt láthatóak), ami a melegséget, bújósságot csempészi az enteriőrbe a bézs és arany árnyalatok mellett. A másik munkában pedig a hálószobában kapott helyet a lila törtfehérrel és feketével párosítva, ami a házon végigvonuló két alapszín volt. (Az idő közben elkészült lila hálószoba képeit itt láthatjátok.)
A nyitókép egy csodaszép számítógépes grafika. Ezen a képen minden kedvenc részletem megtalálható. Izgalmas, formabontó falikép, mintás festésű fal, hangulatos csillár, pihe-puha szőnyeg, lóca, próbababa, virág, eklektikus bútorzat...
Remélem a mi rendereink is lesznek ilyen hangulatosak.
Az art deco fekete ribiszke és a sötét viola színeket remekül tompítja a lilás rózsaszín, a fehér és a fekete.
A viktoriánus kékes mályva szín pazar hangulatot kölcsönöz egy lila hálónak.
A szinte szürke szeder szín nyugtatólag hat ránk a hálószobában. Az izgalmat a kis mennyiségben megjelenő díszpárnák vibrálása csempészi a szobába.
A szinte bordó padlizsán lila eleganciát kölcsönöz a térnek a gyönyörű semleges színek környezetében.
Az írisz színű falikép az egyik legszebb falikép, amit mostanában láttam, a maga egyszerű nagyszerűségében. A szürkés mályva ágy pedig egy nagyon szép színes, de mégis semleges színfolt a hálószobában.
A sötét padlizsán gyönyörűen mutat a bársonyon. A felvonultatott dísztárgyak között a sok fehér, némi arany, pici fekete között jól mutatnak a megcsillanó kékeslila, mályva és lilásrózsaszín színfoltok.
A sötét padlizsán és a szenvedélyes szilva remek párosítás, főleg a naranccsal kiegészítve, szürkék és drappok közé elhelyezve.
Sok fekete, kevés barna, még kevesebb fekete ribiszke és máris kész a romantikus hálószoba.
Fekete, fehér, sötét ribiszke és a szőnyeg sokféle lila színfoltja a letisztult formavilággal nagyon modern összképet hoz létre.
Az egyetlen színfolt az ágy támlájának élénk lilája.
A barátságos ciklámen a játékos kékeslilával és a tompító fehérrel nagyon buja hálószobát eredményez.
Ha igazán izgalmas enteriőrt szeretnénk, sárgászölddel keverjük össze az élénklilát és még egy pici királykéket is belehajíthatunk. A fehér padló segít kicsit oldani a keletkezett igen drámai hatást.
És ha még több izgalmat szeretnénk, tegyünk be a szobába rengeteg jópofa tárgyat is ugyanehhez a színhármashoz.
Ha a visszafogott orgonaszínnel kísérletezünk, kipróbálhatunk apróbb őrültségeket is a falon.
A nagyon sötét szürkéslila háttér előtt jól mutatnak a minták és apró színfoltok.
A jajdeciklámen szín tompítására nyüzsgő képsereget hívtak segítségül ebben a hálószobában. A tompítás alatt itt a nagy mennyiségben jelen lévő szín eltakarását értem. Kevesen viselnek el ennyi izgalmat egy térben, de nekem nagyon tetszik.
Gyönyörű harmóniát alkot a medvebarnával az írisz lila.
A sok fekete között ragyogóan néz ki a lila bútor és virág.
Van, hogy csak a fénnyel viszünk be lilát egy szobába.
Ugyancsak barna és mellé rózsaszín párosul a lila ágytámlához. Az én szememnek nagyon kedves ez a harmónia, de méginkább a G polc.
Olajkék, sárga és lila. Az izgalom a tetőfokára hág. És ez a trófea egyenesen szuper.
Fakó fekete ribiszke sötét ciklámen párnákkal, sötét padlizsán ágytakaróval. Nemes és pazar.
Végül egy kis halvány orgonalila. Ez az egyik kedvenc árnyalatom. Kellemes és nyugtató szín. Gyönyörű alapja lehet egy eklektikus lakásbelsőnek.
A nyitó szöveg egy része Macarena San Martín: Enteriőrök színről színre és Anna Starmer: Színek könyve (Hogyan tervezzük meg otthonunk színvilágát) című könyveiből származik.
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design Facebook táborához itt, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess!