d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

Már vagy egy éve történhetett, hogy Budaörsre tévedtem egy lomtalanítás alkalmával. Első felindulásból megtetszett a szemétkupac mellett álldogáló art deco karosszék, de nem volt bátorságom a helyi vadászokkal szembeszállni, bár ekkor ők még nem leltek rá erre a kincsre. Aztán dolgom végeztével, hazafelé menet látom, hogy a kis bútorrom még mindig ott árválkodik. Illetve nem volt egyedül, de társa még rosszabb, hiányos  állapotban volt. Mivel még mindig nem láttam 50 méteren belül a helyi erőket, így kicsaptam az indexet, nyomtam egy satuféket és leparkoltam az utca túloldalán. Azóta is áldom azt a pillanatot...

Hazavittem a kis roncsot és elkezdtem tervezgetni, hova is kerüljön majd, milyen is legyen az új ruhája.

Elvittem bútorrestaurátor ismerőseimhez, hogy szabadítsák meg a kosztól és mocsoktól, jól csiszolják meg és fertőtlenítsék, majd fessék le törtfehérre.

Mivel ebből csak a festés történt meg csiszolás nélkül és az is 20.000.-ért, ezért kissé csalódottan hazaballagtam a karosszékkel. De sebaj! Gondoltam, hisz Pepe úgyis nagy barkácszsonglőr, majd  jól megcsiszolja! És úgy is lett.

Ezután elvittem  kis kárpitosomhoz a Kárpit kuckóba, ahol megkértem, hogy állítsuk vissza szinte eredeti állapotban, azzal a kis különbséggel, hogy hagyjuk el a cirádát a tetejéről és a komoly rugózatot olcsó szivaccsal helyettesítsük.

Miután ez megtörtént, következhetett a ruhapróba. Két jelöltem volt, miután maradt törtfehér műbőr a bejárati ajtóról (az ajtó felújítását itt olvashatjátok), és törtfehér mintás műbőr az antik étkezőbútor felújításból (ennek történetét pedig itt nézhetitek végig).

Végül a sima szado-mazo szerkó mellett döntöttem, végtére is egy modern lakásba kerül, tehát amennyire lehet, modernizálnom kellett.

A letisztult, szögletesített formák kimondottan jót tettek a fotelnek.

A folyamatot eddig tudtam nyomon követni, mert elszólított a kötelesség, de másnapra elkészült a nagy mű, aminek azóta is a csodájára járnak az értékmentő barátok, rokonok és ismerősök.

A végeredmény annyira megtetszett egy külföldi zuhanykabin gyártó cégnek, hogy kölcsönkérték a fürdőszobánkat és felkértek minket a magyar katalógus és arculat megtervezésére. A végeredményt a következő bejegyzésben láthatjátok. Klikk ide!

A tanulság, hogy ne dobj ki semmit, mert minden, ami másnak értéktelen kacat, kaphat második esélyt és újjászülethet! Néha kimondottan bánom, hogy nem lomizásból élek! Nagyon élvezném, ha nem lenne olyan nagy a verseny a piacon. :-)

"/>
süti beállítások módosítása