Az értékmentés számomra nagyon fontos dolog. Aki látogatja a blogomat, az már pár helyen olvashatta ezt.

Mikor pár évvel ezelőtt, helyszűke miatt hozzám került édesapám "öröksége", én nagyon megörültem neki. Aztán következett pár év reménytelem küzdelem az eladásával és a felújításával kapcsolatban.

Majd 3 évvel ezelőtt  Törökbálintra költöztem, de ekkor még nem sejtettem, hogy ez a tény örökre megváltoztatja ennek a múlt század első felében készült neobarokk étkezőgarnitúrának a sorsát.
Itt találtam meg ugyanis azt a kedves kárpitos urat, aki eddig minden kisebb-nagyobb, néha furának tűnő kérésemet is teljesíti, nem is beszélve az ügyfeleim kéréseiről.
Továbbá Budaörsön találtam meg azt a bútorrestaurátor és bútorantikoló hölgyet és párját, akik ilyen szépen felújították ezt a bútortömkeleget - ami mint a következő képsorokon látható lesz - az induláskor igencsak rossz állapotban volt.

A bejegyzésben olvashatunk majd arról, hogy hogyan is kell egy romból egy törtfehér remeket csinálni.
A történet non plus ultrája, hogy a 12 ágú csillár és a falikarok az ecseriről kerültek hozzám ugyancsak romos állapotban, a 3 ágú csillár pedig a KIKA-ból. Azt hiszem a későbbiekben az ő történetük is megér majd egy bejegyzést.

A bútor hosszú évekig nagypapám lakásában díszelgett, de férfi ember módjára, láthatóan nemigen adott a politúrra. Egyszer csak úgy érezte, nem bírja tovább kerülgetni ezt a pöffeszkedő együttest, annál is inkább, mert akkor már régóta egyedül élt és családi ebédeket sem tartott életkorából adódóan. Ekkor került a szüleimhez, akik újabb pár évig kerülgették, egy-egy darabját hasznosították, de ők sem igen tudtak vele mit kezdeni.

Nagyjából 5 éve történhetett, hogy már senki sem bírta megtűrni szegényt és ezért mi a férjemmel évekig garázst béreltünk neki. Nem volt szívünk kitenni, bár igen rossz állapotban volt, de eladni sem lehet, hiszen az antik bútoroknak - főleg az ehhez hasonló leharcolt állapotúaknak, amik nem is igazán antik bútorok, csak antik jellegűek - nincsen keletje egy ideje. Sorsához méltatlanul pihent a többi holmi között a garázsban, majd kis időre megint a szüleimhez költözött míg mi albérleteket váltottunk. Végül mikor beköltöztünk a saját házunkba, már a saját garázsunkban foglalta a helyet.

Ezen a pár közeli képen látszik igazán, hogy mennyire kopott, repedt, hasadt volt a bútor.

Az egyik széknek a támlája még ketté is volt törve.

Ez önmagában nem lett volna baj, de a beköltözésünk után egy özönvízszerű többnapos eső alkalmával a garázsunk beázott és a költözés közben a lakórészbe még fel nem került dobozok a teljes tartalmukkal együtt többnyire egy konténerben kötöttek ki, a bútorlapból készült bútorok nagyjából egy Forintot érnek a vaterán (ha lenne időm rá el is vateráznám). Egyedül ez a bútor élte túl az árvizet, bár a furnérja neki is hullámos lett itt-ott. A fotón lévő tálalókon látszik, hogy nagyjából 15 cm-es sáros víz állt a garázsban kb. egy órán át, mire a tűzoltók ki tudták szippantani a pinceszintre bejutott 100 m3 vizet.

Az antik bútorhoz még hozzácsaptam egy kedves kis Toszkán-stílusú ékszeres szekrényt is, ha már lúd, legyen kövér. Bár stílusában és hangulatában egyáltalán nem passzol a neobarokk bútorhoz, de a festése és az ezüstre festett kiegészítői miatt semmiképp sem zavaró az enteriőr összhangjának szempontjából.

És most következzék a post lelke, a lényege, hogy hogyan is lesz egy ilyen leamortizált bútoregyüttesből a nyitó képen látható szépség.

Férjemmel már felújítottunk egy modern étkezőgarnitúrát a hozzá tartozó bárszékekkel (erről is készítek majd egy bejegyzést, amint a kárpitosmunka elkészül rajtuk) és azt gondoltuk, hogy ha az két nap alatt elkészült, akkor ezen 1-2 hét alatt csak úrrá leszünk. Mondanom sem kell, hogy nem így történt. Egy széknek fél nap alatt sikerült a támlájáról a festékét lehántani és akkor úgy döntöttünk, hogy inkább szakemberhez fordulunk, hogy ne tartson hónapokig a történet. Ma már tudjuk, csak mi voltunk bénák. Szakembereink a bútorantikoló műhelyben nem is merték elmondani, hogy normális esetben mennyi a szintideje egy ilyen szék festékének lemaratásának, hogy ne is idegesítsenek minket egy feleslegesen eltöltött fél nappal a hátunk mögött, hiszen úgyis újra kellett kezdeni a munkát még azon az egy széken is.

A munkafolyamat fázisai egyébként a következők (persze a szakembereknek megvannak az apró titkai, amiket nem szeretnek megosztani, pl. a használt vegyi anyagok, pácok, stb.):

1. SZEDJÜK SZÉT A FELÚJÍTANDÓ BÚTOROKAT:
A székekről bontsuk le a régi huzatot, szedjük ki a szegeket, ha valamelyik illesztés mozog, akkor azt is szedjük szét. A szekrények ajtajait szedjük le, ha tudjuk, különösen ha lógnak a zsanérok. Vegyük ki a fiókokat, polcokat. Szereljük le a zárcímereket, fogantyúkat, kilincseket. Ne feledjük megjegyezni, hogy melyik csapot, csavart, alkatrészt honnan szedtük ki! A polcok, fiókok sorrendjét is érdemes megjegyezni, nagyon sokszor csak egyféle módon passzolnak.

2. TÁVOLÍTSUK EL A RÉGI FELÜLETET:
A régi lakkot, politúrt, festéket festékmaróval szedjük le. A vékonyan felkent festékmarót hagyjuk hatni az előírt ideig, majd spaklival kaparjuk le a lemart festéket. A díszítések megtisztításához használjunk erős gyökérkefét. Ez követően először szemcsésebb, majd nagyon finom csiszolópapírral tisztítsuk meg a felületet. Ha az eredeti pácolt színt szeretnénk visszaállítani, akkor nem kell nagyon lecsiszolni, de ha a fa színét szeretnénk látni, akkor valószínűleg alapos csiszolásra lesz szükség, mivel eleink még nem spóroltak a páccal.

3. HIÁNYOK PÓTLÁSA:
Ha vannak hiányok a fában, akkor igyekezzünk az eredetinek megfelelő anyagot használni a pótláshoz, akár úgy is, hogy már tényleg menthetetlen állapotú hasonló bútort használunk "tartalékalkatrésznek". Legnehezebb a furnér javítása pótlása. Ha elég vastag az eredeti furnér, akkor néha elég egy alapos csiszolás, de ha felázott, felrepedt, akkor azt nehéz megmenteni. Ilyenkor jöhet jól, ha akár egy törött szerényajtót találunk, amiről lefejthetünk egy darabot a pótláshoz. Végszükség esetén pedig új furnérral is pótolhatjuk, de ezt szinte lehetetlen ugyanolyan színűre pácolni, mint az eredeti. Ha viszont teljesen festett felületet akarunk, akkor elegendő faglettel kipótolni a hiányokat és simára csiszolni, polírozni.

4. ALAPOZÁS:
Ezt követi a fa felületek lealapozása a végleges felületnek megfelelő anyaggal (pl. pác, festékalapozó). Az alapozás után újabb csiszolás következik nagyon finom csiszolópapírral, hogy az alapozó által kihozott egyenetlenségeket megszüntessük. Újabb alapozás és polírozás még szebb felületet ad.

5. BÚTOROK ÖSSZEÁLLÍTÁSA:
Ha minden darab javításával készen vagyunk, akkor állítsuk újra össze a darabokat, alaposan megerősítve, összeragasztva az illesztéseknél, csapolásoknál. Különösen figyeljünk a repedésekre, ezekből pillanatok alatt lehet komolyabb sérülés. Inkább most szedjük szét és ragasszuk meg, mint később kelljen újrakezdeni.

6. FESTÉS/PÁCOLÁS:
Ha már elég tökéletesnek látjuk a felületet, akkor következhet a festés, vagy pácolás, végül a felület megvédése érdekében szükség esetén a lakkozás.

7. SZERELVÉNYEK FELSZERELÉSE:
Utolsó lépésben szereljük fel a kiegészítőket, akár teljesen új darabokat, mint esetünkben a Swarovski kristályos fogantyúkat.

A mi bútorunk törtfehérre lett festve, és ezen kívül az összes többi pontban szereplő mozzanatok is megtörténtek. A kulcsok, címerek, zsanérok is át lettek festve ezüstre.

Következzen egy pár közeli kép, csak a hangulat kedvéért.

A festés elkészülte után a kárpitcserére váró ülőbútorokat elszállítottuk a Kárpit kuckóba, ahol a Pólya bútor szakemberének szavaival élve a bútor a következő munkafázisokon esett át:

1. FELÚJÍTÁS KEZDETE:
- tartószerelés,
- hevederezés,
- rugófelújítás (ha szükséges),
- rugóbevarrás,
- rugókötözés,
- rugó vászonnal borítás.

2. ALAPPÁRNÁZÁS:
- anyagtartó öltés,
- afrik felvarrás,
- formavászon rávarrás.

3. FELSŐPÁRNÁZÁS:
- anyagtartó öltés,
- lószőr felrakása,
- vattázás,
- fehér vászon (molino) rátűzés.

4. SZÖVETBEHÚZÁS:
- díszszegezés vagy bortnizás.

Ugye nem is olyan egyszerű, mint ahogy hisszük?
Amíg egy IKEA bútorra még esetleg az anyukánk, nagymamánk vagy esetleg mi magunk is megpróbálkozunk egy ruhaszerű huzat kiszabásával, megvarrásával, ráhúzásával és alulról rászögelésével, addig ebbe a munkafolyamatba szerintem kevesen kezdenének bele, és a legtöbbünknek biztos, hogy bele is törne a bicskája, hacsak nem született kárpitos az illető, csak eddig nem tudott róla. A mi esetünkben az összes fázisra szükség volt az elsőtől az utolsóig, hiszen a száz éves anyagok porosak, koszosak voltak, a rugókat pedig szétette a rozsda.

A "bútorszövetnek" méterét 2000 Forintért vettem az Erzsébet körúton. Természetesen nem bútorszövet, de kellő aláerősítéssel ez a vacak kis műbőrszerűség is tökéletesen el tudja látni a neki szánt funkciót.

Remélem sokaknak sikerült leszűrni valamit ebből a bejegyzésből. Ha mást nem, talán azt, hogy ilyen esetekben a legjobb, ha szakemberhez fordulunk.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design Facebook táborához itt, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess!