d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

A most bemutatásra kerülő lakást a nyár folyamán terveztük Pepével. Augusztusban fél lábammal ebbe a lakásba költözök, elvállaltam ugyanis a teljes átépítés levezénylését. Terveim szerint az egész folyamatot dokumentálni fogom. Ebben a hónapban tehát esténként nem más…

Az amiotthonunk 2011. szeptemberi száma egyik kedvenc munkánkkal a nyitó oldalán jelent meg és további érdekessége, hogy az újságban szerepel kisfiunk, Alex kalózos szobája is. Az újság online cikke itt található. A lakás érdekessége, hogy tulajdonosai olyan otthon szerettek…

Csupán egy év és nyolc hónap kellett hozzá, hogy ezt a "puha, meleg, bújós, lila" lakást bemutathassam fotókon is. Az idézet a megrendelőnktől származik, aki szeretett volna elrugaszkodni az évek óta mindenhol tért hódító bézs-barna minimáltól és olyan terveket szeretett volna…

A most következő terveket Szilvinek készítettük, aki a Quattro Mobili facebookos üzenő falán keresett fel engem a QM ingyenes lakberendezési tanácsadása keretében. A tervezést egy hosszabb levélváltás előzte meg, hiszen személyes találkozás nélkül, a helyszín és a tulajdonos…

Van úgy, hogy egy férfi és egy nő teljesen különböző lakberendezési stílust kedvel. Egy ilyen pár szülötte a most bemutatásra kerülő általunk tervezett enteriőr, ahol a minimaliznus elkötelezett híve és a színek szerelmese próbált közös nevezőre jutni. Íme a…

A pénteki Lakástrend kiállítás után Pepével és Alexszel elmentünk az Arénába a Konyhakiállításra, mert mindkét pasi szeret főzőcskézni, így eszükbe sem jutott kihagyni ezt a rendezvényt. Bár csak két óránk volt rá, azt gondolom, hogy mindent meg tudtunk nézni. Mivel…

Hogy ne érjen olyan hamar véget a Valentin nap és legyen egy kis lecsengése, elhoztam Nektek a MOBILFRESNO Abril kollekcióját. Darabjai a hálószoba és étkező hangulatát hivatottak a luxus rangjára emelni. Kicsit lányos, kicsit neobarokk, de semmiképpen sem unalmas és szokványos,…

A fekete és fehér szín klasszikus, soha el nem múló, soha divatból ki nem menő, egyértelműen olyan színek, melyek soha nem lesznek avittasak, nem lesz ciki vagy kínos egy fekete-fehér enteriőrben lakni. A kérdés csak az, hogy a tulajdonos meddig képes elviselni a "színtelenséget".…

Sabrina Bignami olaszországi építész munkáját dicsérik a bejegyzésben látható képek. Minden terve, amit a neten találtam csodásan kiforrott és kifinomult. Kedvencem a nyitóképnek is betett, 2007-ben helyreállított Casa Orlandi vendégház, amelyben Sabrina tökéletesen…

Ha léteznek vidám és barátságos enteriőrök, akkor ez biztosan azok közé tartozik. Hiába a Kährs katalógus komor barna padlója, és a beköltözés előtti festetlen-vakolatlan fal fíling, ez a nappali-étkező-konyha összeállítás szerintem irdatlanul jól sikerült. Én…

süti beállítások módosítása