d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

A Niizeki Studio több, mint 7000 beton tömbből készült lakás+iroda épülete Tokio üzleti negyedébe épült. Homlokzatát kevés nyílászáró szakítja meg, ennek ellenére elegendő fény jut belső tereibe. A betonon és fán kívül más felületet nem látunk. Korlátja is épp csak…

Christian Richters gyönyörű fotóit látva elgondolkodtam, hogy amit látok, az egy óriási csiga imitáció, vagy napjaink Noé bárkája, esetleg egyszerűen egy organikus otthon vagy nyaraló, ahol az ősközösségbe való visszavágyódás vetült ki épp. Nem tudhattam, de a képek…

A legegyszerűbb formájú minimál házat is lehet olyan anyagokkal és mintákkal felöltöztetni, hogy az egyedivé váljon. Az első képen látható, hogy egy önmagában is mutatós házat tervezett Gabriel Webb, de sikerült egy apró felületen úgy kidekorálnia épületét, hogy az ember…

A Paz Arquitectura Guatemala citybe tervezett háza olyannyira tiszteletben tartotta a környezetét, hogy egy fa köré épült fel. A sokak számára ridegnek tartott betont rengeteg fával ellensúlyozták a tervezők, az alsó szintet pedig a fa kérgét utánzó textúrával bolondították…

A képen látható épület bár remekül néz ki, pusztán külseje miatt biztosan nem került volna fel a blogra, hiszen első ránézésre egy tipikus bézs-barna, falfülkés minimált rejt, amiből tucatnyit lehet találni minden külföldi és magyar honlapon, blogon. Viszont amint…

A Denieuwegeneration építésziroda kivételesen nagyszerű épületére esett a választásom ezen a hétvégén. Az építészek a fenntartható fejlődés jegyében tervezik épületeiket és az állandó kísérletezés jellemzi leginkább munkásságukat. A félig földbe vájt épületnél a…

Nem igazán az én világom a csupa fa, csupa kő, kicsi fém, kicsi üveg, teljesen neutrális színű ház, mint olyan, de mindig elismerem, ha valami nagyon egyben van és ez a ház nagyon egyben van. Ha kihajítjuk a félresikerült barna árnyalatú virágos párnát a nappaliból, akkor…

Az Arakawa színes japán háza az első olyan megvalósult projekt, amit úgymond "öregedésgátló építészetnek" is mondhatnánk. A tervezők arra tették fel az életüket, hogy olyan épületeket tervezzenek, amelyben a lakók nem megszokott környezetben élnek, és folyamatosan arra…

A Saunders Architecture kiadásra tervezett óceán parti kis stúdiója - híven a vízparti fílinghez - fehérre festett lécekkel borított. Falait az óceán vize nyaldossa, talpa alatt sziklák hevernek. Kiválóan inspiráló környezet művész bérlőinek. Pofon egyszerű formájával…

Mikor a Djuric Tardio Architectes munkáját megláttuk Pepével, azonnal építkezni támadt kedvünk. Korábban már az Ő fejében is megfordult egy hasonló megoldás, mert ahol mi lakuk, ott nem lehet lapostetőt építeni. Nálunk a lamellákat el lehetett volna fordítani, így eső esetén…

süti beállítások módosítása