d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

Wang Shu és az  Amateur Arcihetct Studio koránt sem amatőr épülete látható a következő fotókon. A keretekbe foglalt épületet oldalain Kína összes tradicionális csempeszíne tarkállik. Keleti és nyugati falai áttörtek, rendezett oszlopokban és sorokban  helyezkednek el a…

Christian Richters gyönyörű fotóit látva elgondolkodtam, hogy amit látok, az egy óriási csiga imitáció, vagy napjaink Noé bárkája, esetleg egyszerűen egy organikus otthon vagy nyaraló, ahol az ősközösségbe való visszavágyódás vetült ki épp. Nem tudhattam, de a képek…

A legegyszerűbb formájú minimál házat is lehet olyan anyagokkal és mintákkal felöltöztetni, hogy az egyedivé váljon. Az első képen látható, hogy egy önmagában is mutatós házat tervezett Gabriel Webb, de sikerült egy apró felületen úgy kidekorálnia épületét, hogy az ember…

A Denieuwegeneration építésziroda kivételesen nagyszerű épületére esett a választásom ezen a hétvégén. Az építészek a fenntartható fejlődés jegyében tervezik épületeiket és az állandó kísérletezés jellemzi leginkább munkásságukat. A félig földbe vájt épületnél a…

Nem igazán az én világom a csupa fa, csupa kő, kicsi fém, kicsi üveg, teljesen neutrális színű ház, mint olyan, de mindig elismerem, ha valami nagyon egyben van és ez a ház nagyon egyben van. Ha kihajítjuk a félresikerült barna árnyalatú virágos párnát a nappaliból, akkor…

A Saunders Architecture kiadásra tervezett óceán parti kis stúdiója - híven a vízparti fílinghez - fehérre festett lécekkel borított. Falait az óceán vize nyaldossa, talpa alatt sziklák hevernek. Kiválóan inspiráló környezet művész bérlőinek. Pofon egyszerű formájával…

Mikor a Djuric Tardio Architectes munkáját megláttuk Pepével, azonnal építkezni támadt kedvünk. Korábban már az Ő fejében is megfordult egy hasonló megoldás, mert ahol mi lakuk, ott nem lehet lapostetőt építeni. Nálunk a lamellákat el lehetett volna fordítani, így eső esetén…

Japánban, Tanabe-ban található a képeken látható nyitott épület, a Studio C+, melyet a Waro Kishi +  K.ASSOCIATES/Architects tervezett. Az épület a viszonylag kis mérete több funkcióval is rendelkezik. Rádióállomás működik az épületben, zenei stúdiónak, nonprofit…

Tegnap a Szentendrei Szabadtéri Múzeumban, azaz a Skanzenben jártuk a családdal. Úgy terveztük, hogy 1-2 órát eltöltünk ott és aztán hazajövünk elaltatni Alibabát, de az ott tapasztaltak felülírták a terveinket, hiszen több mint 4 óra volt, mire egyáltalán körbejártuk a…

Te élnél gyufás skatulyában? Én azt hiszem igen. Nagyon, nagyon tetszik ez a ház. Köszönet érte a cittaarhitettura-nak.  Tetszik a dobozba zárt világa, a színkontraszt, a homlokzat kiosztása és mobilizálhatósága, aminek köszönhetően rengeteg fény jut be a belső terekbe, ha…

süti beállítások módosítása