Ahogy Shiver egyik kommentjében ügyesen megsejtette, mai házunk egy Wespi de Meuron alkotás a svájci Locarno fölötti hegyoldalban. Az épület látványát a csodálatosan egyszerű kőfalak határozzák meg, így természetesen mai anyagunk a KŐ, illetve ezt harmonikusan kiegészítve (s az épület zseniális technikai megoldásait biztosítva) a BETON.
Az anyag
A KŐ használata szinte az első pillanatoktól elkíséri az emberiséget, hiszen már az ősember is kőbarlangokba húzódott az időjárás viszontagságai elől, kőeszközökkel vadászott, dolgozott. Az építészeti alkalmazás azért ennél jóval későbbre tehető. Bár valószínűleg már a legkorábbi időkben is előfordult, hogy egymásra halmozott kövekből épült "falakkal" védték magukat, és a barlang bejáratát, az első kőház maradványokat a neolitikus korból találták Kína területén. Ezek még kis alapterületű házak, inkább kunyhók voltak. Igazán tervszerű kőépítészetről (és várostervezésről!) az ázsiai folyó-menti civilizációktól kezdve beszélhetünk. Erről tanúskodnak a zikkuratok, illetve a feltárt városmaradványok. Az egyiptomi, görög és római birodalomban már nagyon komoly matematikai, csillagászati, sőt mondhatjuk mérnöki tudással rendelkeztek, s ezekből a korokból rengeteg csodálatos építészeti emlékekkel rendelkezünk, melyek közül például a piramisok építésére ma sincs általánosan elfogadott magyarázat. Természetesen nem csak a műszaki tudás lenyűgöző, de a díszítő kőfaragást, kőmegmunkálást is magas szinten űzték.
Európában a római korban terjed el széles körben a kőépítészet, hazánkban is ebből a korból találtak nagy számban épület maradványokat. A rómaiak nem csak templomokat, középületeket építették kőből. A lakóházak esetében is gyakran használtak a követ időtállósága miatt. Ezekbe a házakba nagyon komoly műszaki megoldásokat is építettek, elég csak a padlófűtésre, vagy a vízvezetékekre gondolni.
A középkorban a vallás és a hadviselés központi szerepet játszott, így nem véletlen, hogy ebben az időszakban az építészet szerepe leginkább az egyházi építményekben és erődítményekben koncentrálódott. A mérnöki tudás fejlődése is leginkább a katedrális építésekben érhető tetten, hiszen a poszt-római területeken kialakult kora-középkori román stílusú masszív építményektől indulva a középkori építőmesterek folyamatosan fejlesztve tudásukat egyre karcsúbb, légiesebb szerkezeteket építettek meg, új szerkezeti megoldásokat dolgoztak ki. A keresztboltozat helyett kialakul a csúcsíves boltozat, amely egészen új lehetőségeket nyit meg. Alex 3-4 évesen a kőműveseket kőművészeknek mondta. Azt gondolom a gótika és a reneszánsz kora az, amikor a kőművesek valóban kőművészek voltak.
Hazánkban igazán a török korban lendül fel a kőépítészet, a fürdők, dzsámik, minaretek építésével. Az általános elterjedés azonban a török idők után kezdődik, mivel a törökök távozása után a várakat rohammunkában kezdték helyreállítani, megerősíteni, így nagyon sok ember tanulta ki a kőfaragás, kőművesség fogásait. A XVIII. században aztán megkezdődnek a főúri réteg által finanszírozott építkezések, püspöki paloták, hercegi, grófi kastélyok épülnek a betelepülő, elsősorban itáliai mesterek keze nyomán.
Az építkezések legfontosabb eleme a nagy tömegű, építkezésre alkalmasan faragott kő, ezért a kőfaragó szakmát egyre több az építkezéseken dolgozó egyszerű ember tanulja ki, s így a saját házaik építésében is alkalmazni kezdik. Az igazi csúcs a XIX-XX. század fordulójára tehető, amikor már a kőfejtés, kőfaragás részben gépesített, s valóban ipari méretekben biztosít építőanyagot. Nagy kőfejtő központok környékén azonban még a XX. század közepén is használják lakóépületek építésére.
A kőépítészet jellegzetessége, hogy a szállítási nehézségek miatt általában a helyi követ használják, és a megmunkálásra is jellemzőek a helyi hatások, szokások, hagyományok, amik általában egészen a meghonosító mesterekig vezethetők vissza. A könnyebben megmunkálható köveket (mészkő) sokkal inkább használják téglaformára vágva, míg a keményebb köveket szabálytalanabb alakban, ahogy a kőfejtés sikerül.
Az ház és az építész
Mai házunk alkotója a svájci Wespi de Meuron iroda, melynek tagjai Markus Wespi és Jerome de Meuron. A Brione ház a Locarno feletti domboldalon áll, csodálatos panorámával a tóra, a környező hegyekre és a városra. A tervezők szándéka az volt, hogy az épület lehető legkevésbé bolygassa meg környezetét és beleolvadjon a hegyoldal látképébe. Ezért választották a helyi követ az épület meghatározó anyagának, s dacára a rendkívül modern formának és megoldásoknak, a ház valóban tökéletes harmóniában van a környezetével.
A ház lényegében két doboz egymás fölött a hegyoldal esésvonalára illesztve. Az alsó a garázs, a felső a lakóépület, melyeket egy barlangszerűen kiépített lépcső köt össze.
A garázs egyébként csak kifelé kubusos és belső tere, illetve természetes megvilágítása döbbenetesen zseniális.
A lakóépület homlokzata meglehetősen zárt, csak a medencéhez vezető ajtó és az étkező ablaka töri meg a masszív kőfalat.
Az épületből az ajtón át egyenesen a medencébe lehet lépdelni. Szokatlan, de nagyon szép, izgalmas megoldás.
A medence a garázs fölött helyezkedik el és szinte összeolvad a házzal, belülről nézve pedig a tó látványával.
A garázs építészetileg, statikailag, belsőépítészetileg is hihetetlen. Egyrészt maga az ötlet: egy mesterséges hasadék, egyik oldalán rakott kőből, másik oldalon vasbetonból, ahol a táguló résen át ömlik be a természetes fény a garázsba. Másrészt a kivitelezés is szakmai csúcsteljesítmény. A kifelé dőlő ferde vasbeton fal tartja a fölötte lévő medence, és a feltöltés súlyát. Ha van statikai bravúr, akkor ez az.
A lépcső egy belső udvarra érkezik, innen nyílik az étkező és a konyha, illetve innen lehet kimenni a medencéhez. A háttérben a hegyek szinte összeolvadnak a medence vizével.
A "főbejárat" a belső udvarról a konyhába.
A falak szabálytalan formára feldolgozott helyi kövekből épültek, monolit vasbeton födémekkel. A padlókat is szögletes kövek fedik. A bútorok és nyílászárók gyönyörű, meleg színű fából vannak. Lényegében ez a három anyag jelenik meg a házban, s épp ettől az egyszerűségtől tökéletes. A fának köszönhetően a kőfalak ellenére sem érezzük ridegnek a házat, de ebben sokat segít az is, hogy a kövek nagyon sokféle színben jelennek meg meg, s ezek között vannak kifejezetten meleg, barnás árnyalatúak, melyek remekül harmonizálnak a fával.
Jól látszik a falak legalább 50 cm-es vastagsága.
Bár homlokzati ablakok nincsenek, a lakás többi része mégsem sötét, hiszen a zseniálisan elhelyezett bevilágítókon és belső udvarokon keresztül felülről nagyon sok fény jut a terekbe.
A tetőn a keskenyebb csíkok a bevilágítók. A tető pontra lejtett vízelvezetéssel készült.
A hálószoba a belső udvarra nyílik, ahonnan bőséges természetes fényt kap a szoba. A belső udvar a szoba kültéri folytatása, amely teljesen védett a betekintés és a szél ellen is.
A hálószoba és a konyhabútorok is ugyanazt az egységes osztást kapták, sőt az ajtók is. Bezárva a szekrénnyel vannak egy síkban, így szinte rejtve maradnak.
A főzőlap alatti nyíláson keresztül a főzőlap ki tud szellőzni. Apró technikai figyelmesség.
A garázsból felvezető lépcső. Hiába egy föld alatti alagút, alulról és felülről is kapja a természetes fényt. Igazi mestermunka.
A ház szinte tökéletesen simul a hegyoldalra.
Beton asztal a kültéri étkezésekhez. Az építész ellenállt a kísértésnek, hogy beton, vagy kő teraszt tervezzen, helyette igyekezett minél nagyobb területen megőrizni a természetet. Nagyon követendő koncepció!
Az épület extravaganciájához méltó módon tálalt alaprajzok és metszetek a tervezők honlapjáról, melyekhez némi magyarázatot is fűznék.
Alapelv: mivel minden inverz, a fehér részt kell hegynek, falnak, födémnek, tehát tömörnek értelmezni, a fekete rész a szabad külső, vagy belső tér. Nagyon trükkös!:)
A garázs.
A konyha, étkező és nappali. Bal oldalon az a halványszürke csík a nappali bevilágítójának kontúrja, tőle balra a kandalló a falban. A kiszolgáló funkciók és a belső lépcső a hegybe vájva kaptak helyet.
A hálószint. A baloldali fekete csík a bevilágító. Mindkét szoba mellett láthatók a kis belső udvarok, a tolóajtók mellett. A bevilágító melletti jobb oldali vastag fal is statikai bravúr. Lényegében a levegőben áll.
A medence szint. A fekete a garázsból felvezető lépcső. A többi feltehetőleg a gépészet. Egy extra üveg borért várom a megfejtéseket! :)
Hosszmetszet. Bal alul a fehér téglalap a medencéhez vezető ajtó, a fekete a garázsba vezető lépcső. A széles fehér téglalap az étkező ablak. Jobbra a teljes magasságú fekete csík a nappali bevilágítója, jobbra mellette a kandalló és annak kéménye. A fehér U alak az emeleti födém, illetve a belső udvarok falai. Tényleg a levegőben állnak. A tető pontra lejt.
A keresztmetszeten lehet legjobban látni, hogy milyen statikai bravúrt hajtottak végre a medence garázs fölötti elhelyezésénél.
Jó lenne tudni, hogy az egész háromszög monolit beton, vagy földfeltöltés is van-e benne?
Nos azt hiszem, hogy mai házunk ismét tökéletes példája volt az építőanyag hagyományos felhasználásával, de a mai technológiai tudás teljes tárházával létrehozott építészeti műalkotásnak.
Talán mindenki egyetért velem, hogy a középkori mesterek mellett Wespi és De Meuron építész urak is joggal viselhetik a KŐMŰVÉSZ címet.
Sorozatom a végéhez közeledik, már csak egy ház, és egy anyag van hátra. A BETON.
Továbbra is várjuk a hozzászólásokat, véleményeket, s ha tetszett, akkor a lájkolásokat! Aki versenybe szeretne szállni két palack jó borért, az ne habozzon! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)
FIGYELEM! JÁTÉK A JÁTÉKBAN!
Aki HELYESEN megtippeli, hogy melyik ház lesz a befejező cikk tárgya, kap egy üveg jó villányi bort. Több helyes válasz esetén természetesen ezt is kisorsoljuk. Shiver? Még mindig nincs ötlet?
