d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

Ma megint sokat haladtunk az átalakítással.
Aki lemaradt volna az előzményekről, annak a látványtervek itt, az előzmények pedig a cikk végén.

1. A tegnap szétszerelt beépített szekrényt sikerült újrahasznosítani. Fél óra alatt lejuttattuk darabjait új boldog tulajdonosának utánfutójára. Majd láthatjuk a bejegyzés végén, hogy bár sok minden a kukába került, de alapvetően minden, ami még használható volt, azt igyekeztünk valahol máshol felhasználni, hogy a konténerbe a klasszikus sitten kívül, ne nagyon kerüljön más.

2. Gépészeik a wc-ben befejezték a munkálatokat. Most már jöhet az új hátfal a beépített tartályhoz, amit burkolóink fognak elkészíteni, hogy aztán jól feltegyük a csempét. Hű, a csempét le sem fényképeztem közelről, pedig ma megérkezett! Nagyon dögös, annyit mondhatok. Na majd a hétfői bejegyzésbe beleteszem, akkor megyek ugyanis legközelebb, hogy elkezdjük végre a lakás legizgalmasabb részét, a gombos, színes falpanelt a gyerekszobában. A wc-ből végül is kidobtuk a 2 dekás és sörös üvegeket, valamint a húskonzerveket a régi wc hátfal mögül, bár tény, hogy ez alap minden egyes otthonban (az igénytelen melósok szerint legalábbis). Hogy miről is beszélek, azt az előző napi bejegyzés képein láthatjátok itt.

3. A fürdőszobába is helyükre kerültek a kiállások. Kicsit érdekes volt 6 cm vastag falba csöveket vésni, de valahogy csak megoldottuk. Ma fény derült egy szakmai titokra is, ami után lehet hogy jogdíjat kér majd gépészünk, de annyi baj legyen. Rajta kaptam ugyanis fandli tisztítás közben, így most már én is tudom, hogyan kell csinálni, ha legközelebb fandlit szeretnék pucolni. :-)

4. A mosókonyhában az oldalfalról a hátsó falra kerültek a gépészeti kiállások, hogy teljesen bal oldalra tudjuk tolni a mosógépet. A mosókonyha beépített tükrös szekrényét és munkapultját jövő kedden fogjuk megtervezni a helyszínen, mert a legkönnyebb úgy gardróbot tervezni, ha ott van a tulajdonos, aki pontosan tudja, miből mennyi van a háztartásban, mit fog a szekrényekben tartani, aki meg tudja mondani, hogy a polcot szereti vagy a fiókot, stb... Ott kell legyen az asztalos is, hogy a lehető legjobb megoldást tudja javasolni a szintén jelen lévő designer ötletei nyomán.

5. Lépcsőseink a Gáspár lépcsőtől befejezték a gipszbeton lépcső szerkezetét. Szerintem szívdöglesztő lett a lépcső. Szerintetek? A zsaluzást jövő hét elején eltávolítják, de alátámasztást még hagynak, mert egy hét kell a teljes szilárdulásig. Hétfőtől rá lehet lépni, ami azért jó hír, mert újra lesz a lakásban megközelíthető mosdó az emeleten. Hurrá!

6. Végül, de nem utolsósorban mindent átválogattunk a lakásban, és a kedves kollégák elhordták, amit még műhelyeikben vagy otthonaikban még hasznosítani tudnak majd a lecserélésre ítélt holmik közül, így végre rendet tudtam tenni a kecóban és szépen összesepregettem, ahogy egy jó belsőépítészhez illik. Most már csak azt kell kerülgetni, amit be is fogunk építeni a lakásba (csempék, szaniterek, szerelvények...).

7. Gyakorlatilag félig telt csak meg a konténer, pedig rengeteg dolog került bele.

8. Ja és ma arra is rá kellett jönnöm, hogy én a dizájnerek könyörtelen alfajába tartozom, ma ugyanis kiszanáltam a leendő dizájnba nem passzoló vállfákat. A bal oldali kupac a marad kupac, a jobb oldali meg a nemááááá! A lényeg a részletekben rejlik.

Izgatottan várom a hétfőt és a folytatást!

Ha tetszett a cikk, nézd meg a bevezető részt is, ha még nem láttad:

Egy budapesti lakás újragondolása

A többi nap eseményét pedig itt láthatod:

Egy lakás új ruhája 1.

Egy lakás új ruhája 2.

Egy lakás új ruhája 4.

Egy lakás új ruhája 5.

Egy lakás új ruhája 6.

Egy lakás új ruhája 7.

Egy lakás új ruhája 8.

Egy lakás új ruhája 9.

Egy lakás új ruhája 10.

Egy lakás új ruhája 11.

Egy lakás új ruhája 12.

Egy lakás új ruhája 13.

Egy lakás új ruhája 14.

Egy lakás új ruhája 15.

Egy lakás új ruhája 16.

Egy lakás új ruhája 17.

"/>
süti beállítások módosítása