d e ! s i g n

hnadesignstudio's professional blog

works

Folytatódtak a munkálatok a tervek szerint (tervek itt). Ma egyszerre 4 szakma is jelent volt az átépítésnél. Kezdem is gyorsan a mesémet: 1. Üvegeseink a DUALGLASS-tól az értékmentés jegyében kiszedték a nyílászárókból a tiffany üvegeket, amelyeket gyorsan biztonságba is…

A most bemutatásra kerülő lakást a nyár folyamán terveztük Pepével. Augusztusban fél lábammal ebbe a lakásba költözök, elvállaltam ugyanis a teljes átépítés levezénylését. Terveim szerint az egész folyamatot dokumentálni fogom. Ebben a hónapban tehát esténként nem más…

Ha már jártál a blogomon, elképzelhető, hogy belebotlottál lila hálószoba, lila nappali és lila konyha válogatásaimba. A szín történetét, jelentését, hatását ezek bevezetőiben olvashatod. Ebben a cikkben a sorozat újabb részeként a fürdőszobákból gyűjtöttem össze…

Az amiotthonunk 2011. szeptemberi száma egyik kedvenc munkánkkal a nyitó oldalán jelent meg és további érdekessége, hogy az újságban szerepel kisfiunk, Alex kalózos szobája is. Az újság online cikke itt található. A lakás érdekessége, hogy tulajdonosai olyan otthon szerettek…

Csupán egy év és nyolc hónap kellett hozzá, hogy ezt a "puha, meleg, bújós, lila" lakást bemutathassam fotókon is. Az idézet a megrendelőnktől származik, aki szeretett volna elrugaszkodni az évek óta mindenhol tért hódító bézs-barna minimáltól és olyan terveket szeretett volna…

A most következő terveket Szilvinek készítettük, aki a Quattro Mobili facebookos üzenő falán keresett fel engem a QM ingyenes lakberendezési tanácsadása keretében. A tervezést egy hosszabb levélváltás előzte meg, hiszen személyes találkozás nélkül, a helyszín és a tulajdonos…

Van úgy, hogy egy férfi és egy nő teljesen különböző lakberendezési stílust kedvel. Egy ilyen pár szülötte a most bemutatásra kerülő általunk tervezett enteriőr, ahol a minimaliznus elkötelezett híve és a színek szerelmese próbált közös nevezőre jutni. Íme a…

A fekete és fehér szín klasszikus, soha el nem múló, soha divatból ki nem menő, egyértelműen olyan színek, melyek soha nem lesznek avittasak, nem lesz ciki vagy kínos egy fekete-fehér enteriőrben lakni. A kérdés csak az, hogy a tulajdonos meddig képes elviselni a "színtelenséget".…

A 2005-ben megnyitott Puerto America hotelben, Madridban most szívesen időznék. 12 szinten 362 szobában 19 világhírű tervező által megálmodott folyosókon és szobákban pihennék és járkálnék fel-alá, amíg le nem jár az őszi szünet. Sajnos az üdülési csekkekből erre nem…

A DuoBad oldalán akadtam rá erre a gyönyörűségre, ami nem csak azért érdekes, mert ez a kád önmagában is csodaszép, hanem amiatt is említésre méltó, mert az olajkék a 2011-es trendszínek egyike lesz, így aki teheti, akár vehet is egyet magának. A honlap nézegetésekor további…

süti beállítások módosítása