Ahogy megígértem, hétvégi házként bemutatom azt a beton házat, mely tökéletes lehetett volna Őszi Építészeti Cuvée sorozatunkba, de sajnos mivel nem lakóház, kénytelen voltam kihagyni.

Mivel azonban annyira különleges, semmiképpen nem akartam végleg lemondani róla.

A házat szinte minden magára valamit adó blog bemutatta anno, legelsőként az archdaily, majd innen vette át mindenki a képeket és a szöveget is.

"Az Atelierhouse Bardill egy régi pajta helyére épült Scharans falu védett központjában. Az építési engedélyt a helyi hatóságok azzal a feltétellel adták meg, hogy az új épület pontosan ugyanolyan tömegű lesz, mint a régi pajta.
A megbízó, Linard Bardill, aki egy rövid sétányira lévő házban lakik, csak egy egyszerű helyet szeretett volna, egy szobát, ahol dolgozhat. Ez a munkahely még a harmadát sem foglalja el az előírt tömegnek. A maradék egy belső udvar, amelyet az ég felé nyitott hatalmas kerek nyílás tesz monumentálissá. Ez az, ahol megjelenik a ház nagyszerűsége és tisztasága, kontrasztban a külső megjelenés rákényszerített geometriájával és a kis léptékű falusi környezettel."

Száraz, tárgyilagos mondatok, csak az ember nem látszik mögötte, meg az építész és a tulajdonos küzdelme, hogy megépülhetett.

Pedig az építész sem akárki. Valerio Olgiati 1958-ban született, s Svájcban hamar a legfontosabb modern építészek egyikévé vált. 1986-ban fejezte be építészeti tanulmányait, de 1993-ban már díjat kapott a House Kucher épületéért. Figyelemfelkeltő épületek és pályázatok sorát alkotta, amelyeket a jelenkori építészet mestermunkáiként tartanak számon, és világszerte a legfontosabb építészeti újságokban és monográfiákban publikáltak.
Legfontosabb munkái közé tartozik az iskola Paspels-ben, a Yellow House Flims-ben, a K+N ház Wollerau-ban, a Lake Cauma projekt Flims-ben,  múzeum a Svájci Nemzeti Park számára Zernez-ben és a zenész Linard Bardill számára épített háza Scharans-ban.

Olgiati irodája a svájci Flimsben működik, és teljesjogú professzorként oktat a Svájci Olasz Egyetem Építészeti Karán. Vendégprofesszor a Londoni Építészeti Szövetségben és a New York állambéli Ithaca Cornell Egyetemén, 2009 óta a nagy presztízsű Harvard University Graduate School of Design Kenzo Tange vendégprofesszora.

Épületeivel elnyerte 1998-ban, 1999-ben, 2007-ben, 2008-ban a "Bester Bau in der Schweiz" díjat, 1999-ben és 2006-ban a Nemzetközi Építészeti Díjat "Neu Bauen in Alpen" kategóriában, 2001-ben és 2009-ben a Architectural Concrete Prize díját.

Ars poeticáját így fogalmazta meg: "Nem akarom, hogy az emberek első pillantásra megértsék az épületeimet. Használniuk kell az intelligenciájukat."

Az építtető Linard Bardill, énekes-dalszerző, író, mesemondó és most már építő, aki ezzel az Olgiati tervezte, a Domleschg-béli Scharans falu közepén felépített nagy feltűnést keltő házzal élete álmát valósította meg, ami sokkal prózaibb volt, mint felkerülni az építészet világtérképére.

"Évekig álmodtam egy helyről, ahová visszavonulhatok és a magam módján dolgozhatok"

Az álom megvalósulása azonban nem ment könnyen. Scharans egyike Domsleschg 12 településének, kb. 800 lakosa van, egy nyugodt falu vonzó családi házas résszel. Jóllehet Bardill már tizenkét éve élt a faluban, a falusiak mégis ferde szemmel néztek rá, mert egy régi fapajta helyére modern alkotóműhelyt épített, hiszen a vörös színű betonházon nincsenek ablakok és tető, és tele van rozettákkal, 150 különböző méretben.

Bardill így idézi fel a történetet: "A ház építése egy majdnem öt évig tartó folyamat volt. Számtalan ötlet merült fel, majd enyészett el újra."

Olgiatival öt különböző elképzelésen mentek végig és jutottak zsákutcába, míg megérkeztek ehhez az anti-házhoz.

A hatóság persze végtelen időkig ült az engedélyeken. Az egy dolog, hogy előírták, hogy az új ház tömege, elhelyezkedése, méretei pontosan ugyanolyanok legyenek, mint a régi pajtáé. Na de az hogy a ház betonból épül, olyan béka volt számukra, melyet sehogyan sem akartak lenyelni. Végül az segített, hogy a látszóbeton felülete földszínű lett és természetesen a hagyományos rozetta díszítés is jót tett az emésztésüknek.

Az épület nincs túlzsúfolva...

A építészeti költségek és erőfeszítések legnagyobb részét természetesen a külső héj emésztette fel, hiszen a valódi fűtött alkotóműhely mindössze 60 nm. Előtte van egy kétszer akkora belső kert, melyet ablaktalan falak és előtetők vesznek körbe. Bárki nézi kintről a házat, csak a vörös betont és gyönyörű, kézzel faragott sablonokkal készült dekorációt láthatja. Ezen kívül csak az épület első homlokzatán elhelyezett nagy falnyíláson keresztül lehet felnézni a körbe, mely a kertet övezi.

A lépcsőn visszaköszön a rozetták keretezése, és az ég felé nyitott körmotívum.

Bardill természetesen nem provokációnak szánta az épületet.
"Része vagyok ennek a közösségnek, és mint mindenki másnak, nekem is szükségem van arra, hogy elfogadjanak. Az alkotóműhely a művész otthona lesz, olyan hely, ahová visszavonulhat és békét találhat. Azt a lehetőséget adja meg számomra, hogy a külvilágból befelé mozduljak."

Hogy feloldja az ellentéteket, úgy döntött megnyitja alkotóműhelyét, és meghívta a Scharans-iakat, hogy nézzenek be hozzá, nézzenek körül ebben a különleges épületben.

Később hivatalosan is megnyitotta bizonyos időszakokra az épületet a közönségnek, ahol koncerteket, illetve színielőadásokat szervez, de akár pusztán az épületet is meg lehet nézni nyitvatartási időben. Így lassan a Scharans-iak is befogadják ezt a meglepő megjelenésű és hangulatú épületet.

Rozetták.

Egy a sok-sok sablon közül, amelyet a rozetták öntéséhez használtak.

Az élet megkövült pillanatai.

A dolgozószoba a belső udvarról nézve.

Itt látszik az utcára nyíló faláttörés.

Fényárnyék játék.

Régi és új.

A képek nézegetése közben itt tudatosult először bennem, hogy a háznak gyakorlatilag nincs teteje.

Részletkép.

Az alaprajz.

Hát nem lehetett egyszerű az a pajta sem, ami korábban itt állt.

Bal oldalon a dolgozórész, jobb oldalon az udvar az ellipszis tetőnyílással.

A szakma persze sokkal hamarabb megértette és értékelte az épületet. A Hochparterre svájci építészeti magazin és a svájci televízió Olgiatisnak adta a Bronznyulat a "2007 legjobb háza" kategóriában, számtalan építészeti szaklap, portál, monográfia számolt be róla, és a Dino Simonetti kiadó szerkesztésében egy gyönyörű könyv is megjelent róla "Ház egy muzsikus számára" címen.

Kiegészítés:

A kommentekben zajlott kis polémia lezárásaként itt egy kép a rozetták sablonjának faragásáról. Lehetett volna akár CNC maróval is készíteni, meg lett volna pár óra alatt. De ettől lett valódi. 150 különböző sablont faragtak így ki!

Az amiotthonunk 2011. szeptemberi száma egyik kedvenc munkánkkal a nyitó oldalán jelent meg és további érdekessége, hogy az újságban szerepel kisfiunk, Alex kalózos szobája is.

A szobát a legnagyobb titokban, 2010 karácsonyára készítettük Alexnek férjemmel, Pepével, akit már ismerhettek a blogunkról, hiszen többek között megosztotta veletek a kalózláda készítés fortélyait is egy bejegyzésben. Alex persze tudta, hogy mire készülünk, mert rengeteget segített a fúrás-faragások alkalmával és a beszerzőkörutakra is velünk jött, de a végleges állapotot csak Szenteste pillantotta meg. Azóta is imádja a szobáját, ahol hol rend van, hol káosz. Mindenesetre nagyon szeret az íróasztalánál tanulni a kis elsős és az ágya is tökéletes kuckónak bizonyult.

A szobáról készült aranyos cikket - mely egy Alexszel készített interjú eredménye - mindenkinek ajánlom elolvasásra! Nekünk nagyon tetszett! :-)

Az újságot még egy hétig lehet kapni az újságárusoknál (később a szerkesztőségben: info@amiotthonunk.hu), aki teheti vegye meg!

Az amiotthonunk 2011. szeptemberi száma egyik kedvenc munkánkkal a nyitó oldalán jelent meg és további érdekessége, hogy az újságban szerepel kisfiunk, Alex kalózos szobája is. Az újság online cikke itt található.

A lakás érdekessége, hogy tulajdonosai olyan otthon szerettek volna, ami nem jön szembe minden sarkon, továbbá, hogy a stílusváltás ellenére amit csak lehet, mentsünk át a régi otthonukból, illetve ha mód van rá, akkor régiségpiacon beszerzett elemek is kerüljenek betervezésre. Így történt, hogy két üvegasztal és a dísztárgyak zöme átjött az új otthonba - bár a legtöbb aranyra vagy perlbeigere lett lefestve, hogy passzoljon az új enteriőrbe. Az értékmentésnek szép példája például a karosszék a nappali részben, ami a Devecseri régiség piacról érkezett ide. A székek a Lotus homeból vannak, általunk választott huzattal készültek, a többi bútor pedig mind a hna design studio terve, beleértve a személyre szabottan készült, ergonómiailag a családoz illeszkedő kanapét is. A falra egyedileg tervezett festmény és falfestés került.

A lakás több, mint másfél évig készült, de a jelek szerint megérte, hiszen az amiotthonunk magazin címlapra érdemesnek ítélte.

Az újságot még egy hétig lehet kapni az újságárusoknál (később a szerkesztőségben: info@amiotthonunk.hu), aki teheti vegye meg!

Elérkeztünk hát minisorozatunk utolsó darabjához. Talán itt volt a legnehezebb dolgom, hiszen annak dacára, hogy a beton története egészen a római birodalomig nyúlik vissza, a lakóházak építésénél való alkalmazása szinte elválaszthatatlanul a modern, sőt minimalista stílushoz kapcsolódik. Shiver előző bejegyzésünkhöz írt kommentjében ismét nagyon közel járt tippjével, hiszen az általa ajánlott Valerio Olgiati: Atelier Bardill lett volna a tökéletes példa (ha nem az egyetlen) a hagyomány és a beton összekapcsolódására. Sajnos ez az épület nem lakóház, márpedig a rám szabott feladat az, hogy hat lakóházat mutassak be, de mivel annyira tükrözi a sorozat lényegét, bónuszként e heti hétvégi házként erről fogok írni. Shivernek természetesen azért jár az üveg bor! Mystesnek is köszönjük a tippet az átlátszó betonnal kapcsolatban! :)

Témaválasztásomban így a sorozat egy másik fonalához térek vissza: a hagyományos forma és a modern anyaghasználat ötvözetét mutatom be utolsó házunkon is, bár a részletekben is akad hagyományápolás.

Az anyag

A BETON régebbi anyag, mint az sokan gondolnák. Már időszámításunk előtt 3000 környékén az egyiptomiak is használtak mészhabarcsot a piramisok építésénél, Kínában pedig a Nagy Fal építésénél alkalmaztak cementszerű anyagot. A görög birodalom idején Cipruson és Krétán olyan mészhabarcsot készítettek, ami keményebb volt, mint később a rómaiaké.

Az első mai értelemben betonnak nevezhető anyag a rómaiak nevéhez fűződik. Róma és Nápoly között viszonylag nagy mennyiségben fordul elő a pozzollana nevű vulkanikus kőzet, mely porított formában vízzel és égetett mésszel keverve víz alatt is kötő habarcsot alkotott. Ezt az anyagot római cement néven is ismerik. Bár a rómaiak még nem voltak birtokában azoknak a kémiai ismereteknek, ami a cementkötés mesterséges előállításához szükséges, ez az anyag a Vezúv mellett bányászva eredeti állapotában is tartalmazott alumínium és szilícium ásványokat, ami a kötési folyamat lejátszódásához szükséges.

A római cementet igen széleskörűen alkalmazták, az útépítésekhez, vízvezetékek építéséhez, a fürdők, a Bazilika, a Colosseum és a Pantheon építéséhez. A Pantheon az első épület, ahol a betont tudatos módon keverve alkalmazták. A kupola alsó részén a nagyobb teher miatt vastagabb a fal és sűrűbb az anyag, majd a kupola teteje felé haladva a fal fokozatosan vékonyodik és a beton sűrűsége is kisebb.

A római betonról, írásos feljegyzések is fennmaradtak, Pollio Vitruvius építészeti könyvében. A sötét középkorban aztán a rómaiak építészeti ismeretei is feledésbe merültek. Bár a masszív kötésű anyagra mindvégig megvolt az igény az erődítések építésénél, 1414-ig kellett várni, hogy egy svájci kolostorban megtalálják Vitruvius könyvét és újra felfedezzék a római cement jelentőségét. A beton máig tartó fejlődése igazából ekkor kezdődik.

1499-ben a párizsi Notre Dame építésénél az oszlopok kötéseinél Fra Giocondo pozzolani habarcsot használ.
1678-ben írja le Josef Moxon az égetett mész hidratációja során jelentkező hő fejlődését.
1779-ben Bry Higgins szabadalmaztatta a hidratált cement (stukkó) használatát külső vakolatra.
1793-ban John Smeaton megfigyelte, hogy agyagot tartalmazó mészkő égetésekor keletkező mész, víz alatt szilárdul, illetve azt, hogy a meszet más anyagokkal kombinálva, sokkal szilárdabb anyagot kap. Erre alapozva építette újjá a Cornwall-i világítótornyot.
1800-ban a West Indian Dock brit kikötő építésénél használtak először nagy mennyiségben betont William Jessop tervei alapján.
1812-1816 között Franciaországban épült az első betonhíd Souillac-nál, amelynél még semmilyen vasalást nem használtak, ennek ellenére mai napig áll.
1822-ig számos szabadalom született elsősorban a francia és angolszász feltalálók munkája nyomán, cementről, mészről, betonról, melyek többsége arról szólt, hogy agyagot és meszet keverve, azt kiégetve, víz alatt kötő építőanyagot fedeztek fel, s ezzel megindult a beton világhódítása.

Magyarországon a vasbeton meghonosítása, és szinte missziószerű terjesztése Zielinski Szilárd nevéhez fűződik. Zielinski Mátészalkán született (hozzám hasonlóan), de mérnöki tanulmányait már Budapesten, a Műegyetemen végezte, majd Németországban, Angliában és Franciaországban bővítette tudását. Ezt követően az Eiffel-irodában dolgozott Párizsban, ahol komoly gyakorlati tapasztalatokra tett szert a vasszerkezetekkel kapcsolatban.

1889-ben nyitotta meg saját mérnöki irodáját Budapesten, amely elsősorban hídtervezéssel és vasúti nyomjelzéssel foglalkozott, főleg vasszerkezeteket alkalmazva. 1897-től a Műegyetemen is tanít. Erre az időszakra tehető a nagy világvárosok metróépítési láza, ennek hatására 1897-ben Zielinski Szilárd is bemutatta saját tervét a budapesti „Magyar Metropol Vasút” megépítésére, melyben az észak-déli és a keleti-nyugati fő irányokat is meghatározta. Tervéért doktori címet kapott.
François Hennebique francia mérnök vasbetonépítésre vonatkozó szabadalma alapján Zielinski saját mérnöki munkájában is szorgalmazni kezdte a vasbeton szerkezetek alkalmazását. Eleinte francia tervek alapján, francia munkások segítségével dolgozott. Így készült el a kőbányai víztorony, amely még viszonylag kis méretű volt, ám Európában ez volt az első vasbeton víztorony. A tapasztalatok alapján már saját tervekkel és megfelelően betanított szegedi munkások alkalmazásával nyerte el a szegedi víztorony építésének jogát. A torony elkészültekor a világ legmagasabb víztornya volt!
A technológiával kapcsolatos bizalmatlanságot jól jelzi, hogy a víztorony első feltöltésekor a teret és környékét kiürítették. Zielinski azonban a torony alatt állt, bizonyítva hogy megbízik terveiben.
1906-ban ismét világelső volt, az első vasbeton duzzasztógát és zsilip terveivel, melyet Bökényen helyeztek üzembe.
1912-ben a Margitszigeti víztorony építésére kapott megbízást, de még ekkor is bizonyítania kellett a vasbeton erejét. Egy vasbeton lábakon álló vasbeton lemezt épített, amelyre egy nagy víztartályt ejtettek. Zielinski természetesen a betonlemez alatt állt. A vasbeton kibírta, a tartály nem, így a bemutató igen látványos lett Zielinski hideg zuhanyával.
Munkája fókuszában főleg a hidak voltak, de számtalan üzemcsarnokot és egyéb építészeti műtárgyat tervezett kedvenc anyagából, így méltán nevezik itthon a vasbeton atyjának.
Figyelemre méltó, hogy a beton alkalmazásánál nem csupán a szerkezeti kivitelezésre fordított gondot, hanem a dizájnra is. Bizonyos épületeknél - például víztornyainál - szinte szobrászi igényességgel nyúlt a feladathoz.

A ház és az építész

Mai házunk - a Slit House - Kínában található, Nanjing városában, s Zhang Lei tervei alapján épült. Zhang Svájcban végezte építészi tanulmányait, majd ahogy ez sok kínai mérnök esetében szokásos, hazatért, hogy a tanultakat saját hazájában hasznosítsa. A svájci tanulmányok nem csupán elméleti tudással vértezték fel, de a precíz svájci szemléletet és a svájci modernizmus szellemét is magába szívta.

Az archrecord így ír róla: "Hazatérve, lassan adoptálta a svájci precizitást Kína építési valóságába, de a helyi kihívások ahelyett hogy kikezdték volna munkáinak integritását, újabb jelentésrétegekkel ruházták fel - behozva építészetébe a természetest és a különlegest érdekes párbeszédben építészetének egyetemességével és teljességével. Ez a bikulturális fúzió látható 2007-ben befejezett páros projektjeiben: a Slit House-ban és a Brick House-ban. Az alaprajzot és a szervezést tekintve mindkettő a svájci modernizmus szigorát mutatja, de az anyagok kezelésében és a telepítésben alkalmazkodnak a helyi tradíciókhoz. A Slit House például a szomszédos szürke téglás, 1920-as években épült házak tömegképzését és falazatát utánozza, miközben újraértelmezi azokat a beton súlyosabb vonalaival."

Magáról így nyilatkozik: "Az anyag nagyon fontos számomra. De nem kell, hogy különleges anyagok legyenek, teljesen köznapiak is lehetnek, amelyeket én szokatlan módon kezelek. Logikát akarok létrehozni az épület külsejében."

S hogy hol jön mindez össze a kínai realitásokkal és hol van a hagyományokhoz való alkalmazkodás? Nanjing városában már nem gyártják az a jellegzetes szürke téglát, ami a szomszédos házak karakterét meghatározza. Gyártanak viszont szürke betont, így Zhang ezt használta fel az épület tervezésénél. Igazodni szeretett volna azonban a tégla osztásához, ezért azzal megegyező méretű, 5 cm-es keskeny deszkákkal való zsaluzást alkalmazott, mely így modern formában ismétli a szomszédos épületek felületi raszterét, szövetszerűvé varázsolva a beton felületét.

Az épület telepítésében is a környezethez kellett idomulnia. A sűrű beépítés miatt lett meglehetősen zárt a homlokzat, és a szomszédos épületekből való belátás ellen egy fél szintet kiemelte a ház körüli terepet.

A régi és az új találkozása.

A ház bejárata.

Az alagsori szinthez vezető lépcső és a bevilágító folyosó.

Belső terek

Sajnos a fotózás idején feltehetőleg még éppen csak elkészült a ház, így sem bútorok, sem használati tárgyak nincsenek benne. Emiatt az épület kissé életszerűtlen, cserébe viszont minden egyes él és szöglet teljes szépségében csodálható meg.

A kinti zsaluzás csíkossága a beltérben is megismétlődik, a lambéria osztásával. Tökéletes harmóniában a világítás és a burkolat.

A szellőztető rendszer integrálva van a burkolatba.

A kinti szürkeség után a fehér és a fa melegsége nagyon baráságos belteret eredményez, ráadásul a fehér szín miatt a kevés ablak ellenére is fényárban úszik a ház.

Látszóbeton födémet ennél szebben kivitelezni nem lehet. Érdekes, hogy ez egy egészen meleg szürke. Más, mint a ház külső borítása.

A lépcső korlátnál is ügyeltek a raszterekre. A kevés nagyobb ablak egyike.

Így illeszkedik a ház a városszövetbe. Látható, hogy minden szomszéd nagyon közel van hozzá, ezért kellett viszonylag zártra építeni a homlokzatokat.

A homlokzatok. A ház névadója a teljes homlokzatot kettévágó hasadék, mely a közlekedők és lépcsők bevilágítását biztosítja.

Ez az oldal szinte teljesen zárt, de látszik a szaggatott vonallal jelzett résznél, hogy a terepszint alatti bevilágító udvarra nagy ablak és egy ajtó is nyílik.

A ház másik oldalán épp ellenkezően megy a hasítás. Az elszórt ablakok dinamizmust adnak a homlokzatnak, és megtörik a túlzott szabályosságot.

Ismét egy zárt homlokzat, de itt is van terepszint alatti bevilágítás.

Az alagsor alaprajza. Jól láthatók a sötétebb csíkozással jelzett bevilágító teraszok, az épületet felül és jobb oldalon L alakban, illetve alul az épület szélességében.

A földszint a konyhával étkezővel és a nappalival.

Az első emelet.

A második emelet. A szint egyik fele légtér.

Keresztmetszet. Jól látható, hogy a két oldalon a hasadék éppen ellentétesen helyezkedik el. A bevilágítók az épület két oldalán.

A hosszmetszet. Itt láthatók igazán jól a szinteltolások.

Fotó: Iwan Baan

Forrás: 1,2

Nos, végére értem sorozatomnak. Kicsit vegyes érzésekkel írom a befejezést. Nagyon izgalmas volt végignézni sok ezer képet, átlapozni sok száz oldalt, részletesen is utánaolvasni a legjobb házaknak és tervezőiknek, és persze az anyagoknak, és az építészettörténeti vonatkozásoknak. Ugyanakkor kicsit meg is könnyebbültem, hiszen rengeteg munka és idő van ezek mögött a cikkek mögött, így jólesik majd kicsit megpihenni.

Bízom benne, hogy sokan gondoljátok úgy, hogy hasznos volt ez a kis utazás térben és időben, és talán sikerült megmutatni néhány számomra, számunkra fontos elvet és gondolatot. Remélem sikerült bebizonyítani, hogy nem csak a lapos tetős épületek tudnak modernek lenni, és hogy hagyományos anyagokkal is lehet modern hatást elérni.

Megígérem, hogy lesznek még hasonló cikkek. Ahogy már a kommentekben írtam, fogunk írni a borászat és a modern építészet gyümölcsöző kapcsolatáról, és természetesen időről időre bemutatunk szép házakat, kívülről, belülről.

A sorsolást a héten megtartjuk a lájkolók és a kommentelők között és hétvégén személyesen hozom az ajándék borokat a villányi borvidékről! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

Ahogy Shiver egyik kommentjében ügyesen megsejtette, mai házunk egy Wespi de Meuron alkotás a svájci Locarno fölötti hegyoldalban. Az épület látványát a csodálatosan egyszerű kőfalak határozzák meg, így természetesen mai anyagunk a KŐ, illetve ezt harmonikusan kiegészítve (s az épület zseniális technikai megoldásait biztosítva) a BETON.

Az anyag

A KŐ használata szinte az első pillanatoktól elkíséri az emberiséget, hiszen már az ősember is kőbarlangokba húzódott az időjárás viszontagságai elől, kőeszközökkel vadászott, dolgozott. Az építészeti alkalmazás azért ennél jóval későbbre tehető. Bár valószínűleg már a legkorábbi időkben is előfordult, hogy egymásra halmozott kövekből épült "falakkal" védték magukat, és a barlang bejáratát, az első kőház maradványokat a neolitikus korból találták Kína területén. Ezek még kis alapterületű házak, inkább kunyhók voltak. Igazán tervszerű kőépítészetről (és várostervezésről!) az ázsiai folyó-menti civilizációktól kezdve beszélhetünk. Erről tanúskodnak a zikkuratok, illetve a feltárt városmaradványok. Az egyiptomi, görög és római birodalomban már nagyon komoly matematikai, csillagászati, sőt mondhatjuk mérnöki tudással rendelkeztek, s ezekből a korokból rengeteg csodálatos építészeti emlékekkel rendelkezünk, melyek közül például a piramisok építésére ma sincs általánosan elfogadott magyarázat. Természetesen nem csak a műszaki tudás lenyűgöző, de a díszítő kőfaragást, kőmegmunkálást is magas szinten űzték.
Európában a római korban terjed el széles körben a kőépítészet, hazánkban is ebből a korból találtak nagy számban épület maradványokat. A rómaiak nem csak templomokat, középületeket építették kőből. A lakóházak esetében is gyakran használtak a követ időtállósága miatt. Ezekbe a házakba nagyon komoly műszaki megoldásokat is építettek, elég csak a padlófűtésre, vagy a vízvezetékekre gondolni.

A középkorban a vallás és a hadviselés központi szerepet játszott, így nem véletlen, hogy ebben az időszakban az építészet szerepe leginkább az egyházi építményekben és erődítményekben koncentrálódott. A mérnöki tudás fejlődése is leginkább a katedrális építésekben érhető tetten, hiszen a poszt-római területeken kialakult kora-középkori román stílusú masszív építményektől indulva a középkori építőmesterek folyamatosan fejlesztve tudásukat egyre karcsúbb, légiesebb szerkezeteket építettek meg, új szerkezeti megoldásokat dolgoztak ki. A keresztboltozat helyett kialakul a csúcsíves boltozat, amely egészen új lehetőségeket nyit meg. Alex 3-4 évesen a kőműveseket kőművészeknek mondta. Azt gondolom a gótika és a reneszánsz kora az, amikor a kőművesek valóban kőművészek voltak.

Hazánkban igazán a török korban lendül fel a kőépítészet, a fürdők, dzsámik, minaretek építésével. Az általános elterjedés azonban a török idők után kezdődik, mivel a törökök távozása után a várakat rohammunkában kezdték helyreállítani, megerősíteni, így nagyon sok ember tanulta ki a kőfaragás, kőművesség fogásait. A XVIII. században aztán megkezdődnek a főúri réteg által finanszírozott építkezések, püspöki paloták, hercegi, grófi kastélyok épülnek a betelepülő, elsősorban itáliai mesterek keze nyomán.
Az építkezések legfontosabb eleme a nagy tömegű, építkezésre alkalmasan faragott kő, ezért a kőfaragó szakmát egyre több az építkezéseken dolgozó egyszerű ember tanulja ki, s így a saját házaik építésében is alkalmazni kezdik. Az igazi csúcs a XIX-XX. század fordulójára tehető, amikor már a kőfejtés, kőfaragás részben gépesített, s valóban ipari méretekben biztosít építőanyagot. Nagy kőfejtő központok környékén azonban még a XX. század közepén is használják lakóépületek építésére.
A kőépítészet jellegzetessége, hogy a szállítási nehézségek miatt általában a helyi követ használják, és a megmunkálásra is jellemzőek a helyi hatások, szokások, hagyományok, amik általában egészen a meghonosító mesterekig vezethetők vissza. A könnyebben megmunkálható köveket (mészkő) sokkal inkább használják téglaformára vágva, míg a keményebb köveket szabálytalanabb alakban, ahogy a kőfejtés sikerül.

Az ház és az építész

Mai házunk alkotója a svájci Wespi de Meuron iroda, melynek tagjai Markus Wespi és Jerome de Meuron. A Brione ház a Locarno feletti domboldalon áll, csodálatos panorámával a tóra, a környező hegyekre és a városra. A tervezők szándéka az volt, hogy az épület lehető legkevésbé bolygassa meg környezetét és beleolvadjon a hegyoldal látképébe. Ezért választották a helyi követ az épület meghatározó anyagának, s dacára a rendkívül modern formának és megoldásoknak, a ház valóban tökéletes harmóniában van a környezetével.
A ház lényegében két doboz egymás fölött a hegyoldal esésvonalára illesztve. Az alsó a garázs, a felső a lakóépület, melyeket egy barlangszerűen kiépített lépcső köt össze.
A garázs egyébként csak kifelé kubusos és belső tere, illetve természetes megvilágítása döbbenetesen zseniális.

A lakóépület homlokzata meglehetősen zárt, csak a medencéhez vezető ajtó és az étkező ablaka töri meg a masszív kőfalat.

Az épületből az ajtón át egyenesen a medencébe lehet lépdelni. Szokatlan, de nagyon szép, izgalmas megoldás.

A medence a garázs fölött helyezkedik el és szinte összeolvad a házzal, belülről nézve pedig a tó látványával.

A garázs építészetileg, statikailag, belsőépítészetileg is hihetetlen. Egyrészt maga az ötlet: egy mesterséges hasadék, egyik oldalán rakott kőből, másik oldalon vasbetonból, ahol a táguló résen át ömlik be a természetes fény a garázsba. Másrészt a kivitelezés is szakmai csúcsteljesítmény. A kifelé dőlő ferde vasbeton fal tartja a fölötte lévő medence, és a feltöltés súlyát. Ha van statikai bravúr, akkor ez az.

A lépcső egy belső udvarra érkezik, innen nyílik az étkező és a konyha, illetve innen lehet kimenni a medencéhez. A háttérben a hegyek szinte összeolvadnak a medence vizével.

A "főbejárat" a belső udvarról a konyhába.

A falak szabálytalan formára feldolgozott helyi kövekből épültek, monolit vasbeton födémekkel. A padlókat is szögletes kövek fedik. A bútorok és nyílászárók gyönyörű, meleg színű fából vannak. Lényegében ez a három anyag jelenik meg a házban, s épp ettől az egyszerűségtől tökéletes. A fának köszönhetően a kőfalak ellenére sem érezzük ridegnek a házat, de ebben sokat segít az is, hogy a kövek nagyon sokféle színben jelennek meg meg, s ezek között vannak kifejezetten meleg, barnás árnyalatúak, melyek remekül harmonizálnak a fával.

Jól látszik a falak legalább 50 cm-es vastagsága.

Bár homlokzati ablakok nincsenek, a lakás többi része mégsem sötét, hiszen a zseniálisan elhelyezett bevilágítókon és belső udvarokon keresztül felülről nagyon sok fény jut a terekbe.

A tetőn a keskenyebb csíkok a bevilágítók. A tető pontra lejtett vízelvezetéssel készült.

A hálószoba a belső udvarra nyílik, ahonnan bőséges természetes fényt kap a szoba. A belső udvar a szoba kültéri folytatása, amely teljesen védett a betekintés és a szél ellen is.

A hálószoba és a konyhabútorok is ugyanazt az egységes osztást kapták, sőt az ajtók is. Bezárva a szekrénnyel vannak egy síkban, így szinte rejtve maradnak.

A főzőlap alatti nyíláson keresztül a főzőlap ki tud szellőzni. Apró technikai figyelmesség.

A garázsból felvezető lépcső. Hiába egy föld alatti alagút, alulról és felülről is kapja a természetes fényt. Igazi mestermunka.

A ház szinte tökéletesen simul a hegyoldalra.

Beton asztal a kültéri étkezésekhez. Az építész ellenállt a kísértésnek, hogy beton, vagy kő teraszt tervezzen, helyette igyekezett minél nagyobb területen megőrizni a természetet. Nagyon követendő koncepció!

Az épület extravaganciájához méltó módon tálalt alaprajzok és metszetek a tervezők honlapjáról, melyekhez némi magyarázatot is fűznék.
Alapelv: mivel minden inverz, a fehér részt kell hegynek, falnak, födémnek, tehát tömörnek értelmezni, a fekete rész a szabad külső, vagy belső tér. Nagyon trükkös!:)

A garázs.

A konyha, étkező és nappali. Bal oldalon az a halványszürke csík a nappali bevilágítójának kontúrja, tőle balra a kandalló a falban. A kiszolgáló funkciók és a belső lépcső a hegybe vájva kaptak helyet.

A hálószint. A baloldali fekete csík a bevilágító. Mindkét szoba mellett láthatók a kis belső udvarok, a tolóajtók mellett. A bevilágító melletti jobb oldali vastag fal is statikai bravúr. Lényegében a levegőben áll.

A medence szint. A fekete a garázsból felvezető lépcső. A többi feltehetőleg a gépészet. Egy extra üveg borért várom a megfejtéseket! :)

Hosszmetszet. Bal alul a fehér téglalap a medencéhez vezető ajtó, a fekete a garázsba vezető lépcső. A széles fehér téglalap az étkező ablak. Jobbra a teljes magasságú fekete csík a nappali bevilágítója, jobbra mellette a kandalló és annak kéménye. A fehér U alak az emeleti födém, illetve a belső udvarok falai. Tényleg a levegőben állnak. A tető pontra lejt.

A keresztmetszeten lehet legjobban látni, hogy milyen statikai bravúrt hajtottak végre a medence garázs fölötti elhelyezésénél.

Jó lenne tudni, hogy az egész háromszög monolit beton, vagy földfeltöltés is van-e benne?

A cikk végén ismét ki kell emelnem az épület fotósát, hiszen képeivel a csodálatosan visszaadta ennek a remek háznak a legapróbb különlegességeit is. A bemutatott képeket Hannes Henz készítette.

Forrás 1,2,3

Nos azt hiszem, hogy mai házunk ismét tökéletes példája volt az építőanyag hagyományos felhasználásával, de a mai technológiai tudás teljes tárházával létrehozott építészeti műalkotásnak.
Talán mindenki egyetért velem, hogy a középkori mesterek mellett Wespi és De Meuron építész urak is joggal viselhetik a KŐMŰVÉSZ címet.

Sorozatom a végéhez közeledik, már csak egy ház, és egy anyag van hátra. A BETON.

Továbbra is várjuk a hozzászólásokat, véleményeket, s ha tetszett, akkor a lájkolásokat! Aki versenybe szeretne szállni két palack jó borért, az ne habozzon! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :) FIGYELEM! JÁTÉK A JÁTÉKBAN!
Aki HELYESEN megtippeli, hogy melyik ház lesz a befejező cikk tárgya, kap egy üveg jó villányi bort. Több helyes válasz esetén természetesen ezt is kisorsoljuk. Shiver? Még mindig nincs ötlet?

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

A mai házat ahhoz a két építőanyaghoz választottam, amit a legkevésbé lehet hagyományosnak tekinteni, hiszen az üveg sokáig luxusnak számított, s csak a modern gyártási technológiák tették lehetővé igazán nagy felületen az alkalmazását.
Komplett falakat mindössze néhány tíz éve építenek belőle, hiszen a hőháztartása nagyon szélsőséges. Kicsit pontosítva: lakóházaknál nem alkalmazták, de teraszoknál, pavilonoknál, növényházaknál már korábban is gyakori volt.

A bemutatandó házról azt lehet mondani, hogy egy nagyon ötletes, a passzív napenergia hasznosítás összes előnyét biztosító, a hátrányokat pedig kiküszöbölő építészeti megoldás született, amely hagyományos formavilága mellett a modern építészet eszközeit is nagyszerűen alkalmazza.

Mai fő anyagunk tehát az ÜVEG, mely a modern építészet egyik legjellegzetesebb anyaga, kiegészítői pedig az ACÉL tartószerkezet, és a FA borítás a külső héjazaton. Az üveg viszonylag rövid építészeti történelme okán nem volt könnyű olyan épületet találni, ami a korábbi házokhoz hasonlóan ötvözi a hagyományt és a modernséget. Bár vannak olyan épületek, ahol egy régi épületrészhez a hozzáépítést fémből és üvegből csinálták meg, így ötvözve a régit és újat, de ezek nem mutatják meg azt a manapság egyre fontosabbá váló elvet, amit a Sliding House, vagy más néven The Russel House.
Ez az elv a passzív napenergia hasznosítás, s ez az, amiért végül ezt a házat választottam, annak ellenére, hogy építészetben járatos olvasóink számára lerágott csontnak tűnhet.

A színválasztásnál szemmel láthatóan nem az volt a cél, hogy a ház beolvadjon a környezetébe. A piros anyag egyébként a vízszigetelő membránréteg, melybe az egész házat becsomagolták és a mozgatható tető alatt láthatóan hagyták.

A fotózásra meghagyták a pipacsot, jól megy a házhoz a színe! :)

Az anyag

Az üveg annak ellenére csak a XIX-XX. században kezdett széles körben elterjedni az építészetben, hogy már a főniciaiak is ismerték. Mint oly sok felfedezést, ezt is a véletlen szülte: a hajósok szódatömbökön főztek, ami a rákerült homokkal együtt a hő hatására üveggé alakul.
A rómaiak korában már készítettek átlátszatlan üvegből ablakokat, de drágasága miatt még a X-XIII. század környékén is csak királyi paloták, templomok ablakainak üvegezésére használtak - akkor már színezett - üveget.
Később a Velence melletti Muránóban az ottani különleges homokra alapozva máig utánozhatatlan kézműves üvegtárgy készítő ipar alakult ki. Itt készítették az első minőségi tükröket is, a velencei tükör pedig a minőség (és a magas ár) szinonímája volt.
A síküveg (majd a síktükör) ipari méretű előállításának kezdetét 1906-ra tehetjük, amikor az üveghúzás technológiája kialakult. Ez már nagyobb táblák gyártását is lehetővé tette, de ez a szilánkos törhetőség miatt még nagyon balesetveszélyes volt. Az üvegtörés okozta balesetek elkerülésére találták ki a drótüveget. Régebbi épületeken erkélyeken, vagy előtetőkön még ma is gyakran látni ilyeneket, főleg fehér, sárga, narancs és zöld színekben.
A következő technológiai ugrás a hengerelés volt. A hengerelés már mintázott üveg gyártását is lehetővé tette. Az üveg hosszirányú merevítésére találták ki a profilüveget, amikor az üveglap a két szélén tálcaszerűen fel van hajtva. Ilyen üvegpanelekből elég sok középület falát építették hazánkban is.
A kutatások és fejlesztések aztán a XX. század utolsó harmadában felgyorsultak és kifejlesztették a hőálló, majd az edzett biztonsági üveget, a golyóálló üveget, majd az ezredforduló környékén megkezdődött a 2, vagy több rétegű építészeti üvegek gyártása, melynek fejlesztése ma is folyamatos. A jobb szigetelőképesség érdekében a rétegek közé különböző nemesgázok kerülnek, az üveg anyaga kiszűri az UV-fényt, napsütésre besötétedik, de már olyan üvegek is vannak, melyek elektromos áram segítségével gombnyomásra átlátszatlanná válnak.

Az üvegek nagy felületen való építészeti alkalmazását három dolog hátráltatta: a gyártható legnagyobb táblaméret, a törékenység, és a jó hővezető (rossz hőszigetelő) képesség. Ma már elmondhatjuk, hogy ezek nagy többségére vannak megfelelő technológiai válaszok, de legalábbis vállalható kompromisszumok. Ami azonban a mai napig csak segédszerkezetekkel oldható meg, az a napfény szabályozása (leszámítva a legdrágább, kísérleti stádiumban lévő okosüveg fejlesztésket). A napfény az üvegen át akadálytalanul melegíti fel a benti levegőt, és magát az üveget is átforrósítja. Ez az üvegház-effektus. Télen ez jó is, hiszen minden plusz fok hasznos, de nyáron elviselhetetlenül felmelegedhet a ház. Az üvegházakon ezért a tetők általában nyithatók, hogy a felmelegedett levegő felfelé távozhasson. Lakások esetében ez elég nehezen kivitelezhető. Télen ugyanakkor az üveg lehűl és a hideget besugározza a lakásba.

Az üvegfalak tartószerkezete általában fém (rozsdamentes acél, vagy alumínium), ritkábban fa. A fémszerkezetek előnye, hogy viszonylag kis vastagságban is jelentős súlyt bírnak el, márpedig az üvegnek nagyon komoly súlya van. A korszerű technológiákkal már egészen könnyű és karcsú szerkezetek alakíthatók ki, melyeknek felülete is esztétikus. A függönyfal-szerkezetek gyártásával foglalkozó cégek folyamatosan fejlesztik a rögzítési megoldásokat, illetve igyekeznek megtalálni a legjobb kompromisszumot a hőszigetelés és a stabilitás között.

A deszkaborításnak, vagy külső lambériának (cladding) angolszász országokban komoly hagyománya van. Mind tetőre, mind falra alkalmazták. Mai házunk esetében ennek csak díszítő szerepe van, a tényleges vízzárást a lécborítás alatti vízszigetelő membrán biztosítja.

A ház és az építész

Az épület tulajdonképpen csak tömegformálásával tekinthető hagyományosnak. Az utóbbi években Angliában egyre terjed a tehetősebbek körében, hogy vidéki birtokokat vásárolnak és az ott található évtizedekkel, esetleg évszázadokkal korábban épített gazdasági épületekből alakítanak ki modern otthonokat. Ezek a pajtaházak (barn house) tömegformálásban, anyaghasználatban teljesen hagyományosak, míg belső tereiket, gépészetüket a mai igényekhez igazítják.
A Russel-ház annyiban csatlakozik ehhez az irányzathoz, hogy a formavilágban, illetve az épület egyik részének anyaghasználatában ezeket a régi pajtaházakat másolja, ugyanakkor a modern technológiának olyan ötletes alkalmazásaival rukkolt elő, hogy megépítése után tucatjával kapta az elismeréseket, építészeti díjakat.

Az építész Alex de Rijke volt, de a tervezés végig a tulajdonos teljes közreműködésével történt. Mr. Russel hosszú ideig tépelődött, hogy saját maga tervezi meg a házat, mert nagyon konkrét elképzelései voltak, de végül megkérte de Rijkét, aki régi ismerőse volt, hogy vegyen részt a projektben. A tulajdonosok ilyesfajta elkötelezettsége kétféle kimenettel szokott járni: vagy tűzön-vízen keresztül megvalósítják a közösen kidolgozott tervet, vagy örökre összevesznek az építésszel. Szerencsére itt az előbbi történt. Az is jellemző ilyenkor, hogy a belső terek tervezésébe nagyon erősen beleszól a tulajdonos, ami nem mindig előnyös. Ennek érzem jeleit, de erről majd később.

Két fő vezérfonal volt a tervezésben, a pajtaépítészet formavilága, illetve az energiatudatosság, a megújuló energia különböző formáinak használata. Az óriási üvegfelületek a passzív napenergia-hasznosítást célozzák, de a téli hőveszteség hátránya nélkül. A fantasztikus ötlet, ami a díjesőt hozta, a külső héj, amelyet el lehet tolni az üvegházról. Az üvegház a tényleges időjárás-védelmet biztosító maga, ez tartalmazza a nyílászárókat, vízzáró, szélálló, míg a külső héj biztosítja az árnyékolást és a hőszigetelést. Így mindig az évszakhoz, illetve az aktuális időjáráshoz lehet igazítani az épületet.
Nyitott tető mellett, akár még a téli napsütés is kellőképpen át tudja melegíteni a házat, amit aztán este a behúzott fedés biztosította hőszigetelés meg is tart. A tulajdonos zöld gondolkodására jellemző egyébként, hogy legújabb fejlesztéseként egy szélgenerátort is felszereltetett, s mivel az épületet hőszivattyú segítségével padlófűtéssel fűtik, a ház lényegében csak megújuló energiát használ a temperáláshoz. Az energiatudatosság a szerkezeti kidolgozásban is megjelenik, például a talajjal érintkező födém alá 30 cm polisztirol hőszigetelés került, megakadályozandó a talaj felől való lehűlést.

Munkában a szélkerék.

A ház igazából egy épületegyüttes, mely három tömbből áll: főépület, garázs és melléképület. A garázs tömbjét síkban kitolták a főépület és a melléképület mellé, így a hosszú tömeget megtörték. Nekem tetszik ez a megoldás, mivel az egyébként nagyon egyszerű formába ad egy kis térbeli játékot. (Rick Joy farmházánál sem véletlenül volt szögbe állítva a melléképület.)

A középső kis épület tehát a garázs, mely előtt, a két épület között további kocsibeállók vannak, amelyeket a mozgó fedéssel akár tető alá is lehet hozni. A harmadik épület a tulajdonos irodája, de vendégházként is funkcionálhat. Az ablakok, ajtónyílások úgy vannak kialakítva, hogy a 3 fő pozícióban (üvegház és terasz is fedve, csak az üvegház fedve, teljesen nyitva) mindig van használható ajtó, mindegyik épületen. A fedél mozgatása közben azért jobb vigyázni a közlekedéssel...

Zárt állapotban a külső faburkolatnak köszönhetően a ház tényleg úgy néz ki, mint egy gazdasági épületekből álló együttes, két kisebb és egy nagyobb pajtával. Ha a fedést elhúzzák, akkor úgy jelenik meg egy abszolút mai, velejéig modern épület, akár egy pillangó, amelyik előbújik a gubójából.

A felnyitható lécajtók mögött vannak a mozgatómotorok.

Ezért szép a kimozgatott garázstömeg.

Hiába van két oldalról fal a lépcső mellett, kénytelenek voltak korlátot feltenni az építési hatóság parancsára. Ezek szerint nem csak mi jártunk így...

A tető másik irányba is mozgatható, ekkor egy fedett teraszt lehet vele létrehozni a ház elején, ami akár a nyári napsütésben, akár az Angliában nem ritka eső esetén is lehetővé teszi a szabad téri tevékenységet.

Este különösen érdekes látványt nyújt az üvegház.

Tükröződések játéka.

Ezen a képen érezni legjobban, hogy a belsőépítészet kissé esetleges lett.

A felkelő nap háza.

Somewhere below the double rainbow.

Naplemente.

Kilátás az étkezőből...

...és a nappaliból.

Egy dizájnklasszikus félig zárt ...

... és nyitott tetőnél.

A háló rész átlátszatlan üvegfala a nappaliból. A lépcső a szekrénykék mögött van.

Szekrénybe integrált korlát. Ezt is az építési hatóság írta elő.

A dolgozószoba a melléképületben.

Alaprajz

A főépület és a vendégház is két szintes. Hogy őszinte legyek, a rendelkezésre álló tervek alapján az alaprajzot kevésbe tartom sikeresnek, mint az épület megformálását. Használati szempontból mindenesetre szokatlan, hogy a földszinten a konyha és az étkező mellett egy hálószoba és egy tv szoba kapott helyet, míg a nappali felkerült az emeletre, a fő háló mellé. Nyilván azért választották ezt megoldást, mert az üvegházba szerették volna koncentrálni a közösségi funkciókat, míg a hálószobákat a normál falakkal határolt részbe csoportosították. Ez a kompromisszum azzal járt, hogy a nappalinak nincsen kertkapcsolata. Szintén az üvegfal kényszerítette kompromisszumok miatt a kiszolgáló helyiségeket az épület közepére kellett igazítani, ennek eredményeképpen azonban a térkapcsolatokat kissé zegzugosnak érzem. Különösen igaz ez a földszinten, ahol sok felesleges közlekedő van, miközben a térből talán futotta volna a lenti hálószobához is egy teljes értékű fürdőszobára. Természetesen a tulajdonos igényeinek ismerete nélkül nem érdemes véleményt mondani, hiszen minden ház a használójának kell, hogy megfeleljen, ezért is írtam korábban, hogy érezni némi ráhatást a belső kialakításon.

A földszint alaprajza

Az emelet alaprajza (a méretarányok nem egyeznek meg!)

Színes homlokzatok.

Makettek

Képek az építkezés folyamatáról, a tulajdonos prezentálásában, helyenként a képre applikált kommentjeivel.

Ilyen az, amikor a felvonulási épület is dizájnolva van.

Az épület borításának alátétszerkezete OSB.

Erre kerül a vízszigetelő membránréteg.

Kész a szigetelés a mozgófedélen is, kezdődhet a burkolás.

Ez nem makett.

A tető különböző állásai. A ház mozgásáról a videót itt tudjátok megnézni.

Forrás1,2

Remélem annak ellenére tetszett ez a ház, hogy csak a formája, illetve a burkolata tekinthető hagyományosnak. Azt hiszem a különleges megoldások kárpótolnak ezért.

E kis kitérő után holnap visszatérünk a hagyomány és modernitás olyan keverékéhez, amit a korábbi három háznál láthattunk.

Ha tetszett, ne habozzatok megírni, de persze a kritika is jöhet. És a lehet ám lájkolni és megosztani is! Már csak két nap van rá, hogy bejelentkezzetek két szép cuvéért! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

A színjátszás is egy olyan művészet, amihez nem értek, de az a mondás járja, hogy ha egy puska a darab elején megjelenik, akkor annak a darab végéig el kell dördülnie. Nos lehet, hogy türelmetlen vagyok, de úgy döntöttem, hogy ha a tegnapi cikkben felemlegettem a "vert fal fickót" (the rammed earth guy), akkor legjobb, ha már ma elsütöm a vályog nagyágyút! Igen, a mai témánk a FÖLD (szűkített értelemben vályog) építészet jegyében Rick Joy egyik vert falú épülete lesz.

Az anyag

Mindenekelőtt beszéljünk a földépítészetről, hiszen legtöbbünk talán már nem látott ilyen építkezést, s még kevésbé vagyunk tisztában az ide tartozó technikákkal, azok különbözőségével.

(Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy gyerekkoromban még láttam valódi vályogvetőket, vályoggödröket, vályogház építést (és szén-, valamint mészégetőket is!), ráadásul lévén egyik ágon paraszti származású vagyok, nagyapám sok régi technikát megmutatott, ami anno a mindennapi élethez szükséges volt.  Így ismerkedtem meg a vesszőfonás, kosárfonás, a vessző- és cirokseprűkötés, a zsindelyezés, a cserepezés (tetőn), agyagozás (cserépedény készítés), faltapasztás, vagy a ciberefőzés (a szilvalekvár első fázisa), szőlőpréselés, káposztagyalulás és savanyítás, no meg a  fafaragás, csúzlikészítés, íjfabrikálás, és még annyi fontos szakma titkaival, rejtelmeivel (s néha veszélyeivel is). Utóbbiakkal persze Édesanyám legnagyobb örömére. Manapság egyre többször gondolkodom azon, hogy Alexnek hogyan lehetne legalább részben átadni ezeket az élményeket. :( )

Nos, a fenntartható építészet mai definíciója és hívei szerint a FÖLD (earth) építészet 6 részben különböző technológiát foglal magában. Ezek közül a vályogtégla (adobe), a vert/tömött/tömés fal (rammed earth), a rakott/tapasztott fal (cob), és a préselt tégla (compressed earth) anyaga a vályog, azaz agyagos, kevert föld (soil), mely többnyire közvetlenül a termőréteg alatt található. A két kakukktojás a szalmabála (straw bale) és a bucka/föld házak (underground house). Előbbinél viszont a felületképzés tapasztás, utóbbinál pedig a fal maga a talaj, ezért is sorolják ezeket is ide, illetve azért, mert ezek is természetes, helyi anyagokat használnak. (* - erre még visszatérünk.)

Lássuk dióhéjban a különbséget a vályogtechnológiák között:

A vályogtéglákat elsősorban melegebb, szárazabb vidékeken használják. Lényeg, hogy a törekkel (apróra tört szalmával), vagy fűvel kevert agyagos földet szögletes formákba tömörítik, majd a napon hagyják megszáradni. A törekkel stabilizált vályogtéglákból építik a falakat, melyet általában tapasztással felület kezelnek és meszelnek. A fal vastagságát a téglák mérete adja.

A rakott fal hasonló elven készül, de a keveréket nem formába öntik, hanem gyakorlott mesterek egyenletes mennyiségben, szabadon egymásra rétegezik. A felesleget hagyják lefolyni, végül ásóval egyenletesre faragják a fal két oldalát. A fal általában vastagabb, mint a téglák esetében, és leginkább az anyag természetes tulajdonságai szabják meg (mennyire folyik). A kiszáradt falat hasonlóan tapasztják és meszelik.

A rakott fal speciális változata a faváz, vagy fonott szerkezetű rakott/tapasztott fal. Itt a fal merevségét egy előzetesen elkészített faváz, vagy vesszőfonat biztosítja, melynek két oldalára rakják/tapasztják fel a vályogot. A földvárak általában ilyen módon készültek.

Mind a tégla, mind a rakott technikánál viszonylag száraz és meleg időjárás szükséges ahhoz, hogy az eső ne mossa el a friss vályogot, s kellőképpen kiszáradva elérje a megfelelő szilárdságot.

Ahol az éghajlat nem kedvezett ezeknek a technikáknak, ott alakult ki a vert fal (másképp tömésfal, tömött fal). Lényege, hogy deszkákból, vagy fonott vesszőlapokból és karókból, oszlopokból, támaszokból zsalut készítenek, ami megadja a majdani fal kontúrjait, majd ebbe a zsaluba halmozzák bele a vályogot, amelyet rétegenként jól megtömörítenek. A tömörítés során a rétegek egymáshoz préselődnek és a felesleges víz is távozik. A megszáradt falról aztán eltávolítják a zsalut és jöhet a felületkezelés. Mivel a vert falnál jól lehet tervezni a falvastagságot, később ott is elterjedt, ahol az éghajlat megengedte volna a vályogtégla használatát is. Jellegzetessége, hogy az egyes rétegek jól láthatóak a fal felületén.

A technológia fejlődésével vált lehetővé a préselt vályogtéglák alkalmazása. Míg a hagyományos vályogtégla saját súlyánál fogva nyerte el végső formáját (elveszítve a felesleges vizet), addig a préselés során ezt mesterségesen érik el. Mondhatjuk, hogy ez a tégla és a vert fal hibrid technológiája.

A téglákat általában a faluszélen vetették, míg a vert falnál inkább az épület közvetlen környékén kifejtett talajt használták.

A vályognak számos előnyös tulajdonsága van, amit egy régi parasztházban járva könnyen megtapasztalhatunk. Bár a vályog maga nem jó hőszigetelő, a technológiából fakadóan a vályogfalak általában rendkívül vastagok, 50-100 cm közöttiek. Így a nagy hőtároló tömeg miatt nehezebben melegszenek át, és nehezebben hűlnek ki. Egy vályogházban ezért éves és napi szinten is sokkal kisebb a hőingadozás, mint például egy téglaépületben. A másik fontos előny, hogy a vályog képes a belső térben keletkező pára felvételére és leadására, ezáltal kiváló páraszabályozó. Ez a másodlagos hőérzet szabályozásában nagyon fontos. (Gondoljunk arra, hogy mennyire érezzük melegnek a finn szaunát szárazon és mennyire, ha valaki ráönt egy kanál vizet a kőre.)

De hogyan ír erről egy földépítészettel foglalkozó Új-Zélandi cég?

"Képzeljünk el egy csodálatos építőanyagot! Olcsó, akár ingyen is hozzájuthatunk. Nagyon sok van belőle, mindenhol, világszerte. Elég erős ahhoz, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak. Nem drága fűteni és hűteni. Könnyű alkalmazni, a munkások pár óra alatt megszerzik a szükséges tudást.

Ez a csodálatos anyag nemcsak olyan olcsó, mint a cipőnkön a sár. EZ a sár,  és újra kivívja az építészek tiszteletét. Elég egy pillantást vetni a Kínai Nagy Falra és megmutatja, hogy milyen tartós a földépítészet. A környezet- és energiatudatosság pedig egyenesen vonzóvá teszi ezt a piszkos anyagot. De hogyan is néz ki egy földház? Talán olyan, mint a 400 éves TAOS Pueblo. De az is lehet, hogy a holnap földházai egészen meglepő formákat öltenek."

A fenti idézet is utal arra, hogy a vályog mennyire ősi építőanyag. Azt kell mondanunk, hogy a legősibb, hiszen ha a vesszőkből és levelekből, esetleg állatbőrökből tákolt hajlékokat nem tekintjük, akkor a szárított sár/vályog volt az első anyag, amelyből az ember mesterségesen formált lakhelyet.

* Igen, az a fránya DE. Mindig van DE! A vályognak számos jó tulajdonsága mellett van hátránya is. Nedves környezetben nagyon könnyen képlékennyé válik és elveszíti állékonyságát. Sajnos talajvíz, belvíz, árvíz a vályogházak végét jelentheti. Ennek kiküszöbölésére számos adalékot kipróbáltak már, de a legjobbnak a cement hozzáadása bizonyult. S itt jön a "de", ugyanis a cementgyártás rendkívül energiaigényes, az üvegházhatást okozó gázok jelentős részének kibocsátásáért felelős, és a szállítás is növeli az ökológiai lábnyomot. Ennek ellenére a cementtel dúsított vályog még mindig természetkímélőbb, mint mondjuk az égetett, messziről szállított tégla, vagy előkevert beton, hiszen lényegesen kevesebb cementet használnak fel hozzá.

A ház és az építész

Rick Joy egyike volt azoknak a modernista építészeknek, akik újra felfedezték a vályogot és modern formában kezdték alkalmazni. A 90-es években Tucson környékén megtelepedve kezdett olyan épületeket tervezni, melyek cementtel erősített vályogból vert falakkal készültek. Az épületek kubusos formájuk ellenére szinte beleolvadnak a tájba, hiszen színük megegyezik a környező talajjal. Joy egy új divatot teremtett és elhozta a vert fal reneszánszát, építészek egész sorát inspirálva hasonló jellegű épületek tervezésére. A régi-új technológia elsősorban a sivatagos részeken terjedt el, így Észak-Amerika egyes államaiban, Új-Zélandon, Ausztráliában, hiszen itt nem kell félni az eső károsító hatásaitól, de az Alpokban is épült már ezzel a technológiával modern ház. Ausztráliában és Új-Zélandon cégek egész sora foglalkozik a földépítészettel, elsősorban vert falú és préselt téglából falazott épületekkel. Igény szerint akár megadott színben is előállítják a talajkeveréket. (Nyilván ez már eltávolodik a fenntartható építészettől, hiszen a máshonnan szállított megfelelő színű keverék, nem tekinthető helyi anyagnak.)

Mai házunk Arizonában, Tucsonban található és Mountain House néven jegyzi az építésztársadalom. A sivatag itt nem egészen olyan, mint azt általános fogalmaink alapján gondolnánk, viszonylag gazdag az állat és növényvilág. A sivatagi hatás inkább a szárazságban, melegben és a sok napsütésben jelentkezik.

Az épület tömegét is ez inspirálta, és megjelenését különleges teteje határozza meg, mely egy pillangó szárnyaira hasonlít. A túlnyúló tetők némileg árnyékolják a falakat.

Maga  ház nagyon egyszerű formákból építkezik. Két eltolt téglalap az alaprajza, tengelye egy völgy irányába helyezkedik el, és a tető vápája virtuálisan kettévágja a völgyet, illetve magát a házat is.

Az északi és déli fal körülbelül 60 cm vastag cementerősítésű vert vályogfal, mely majdnem 6 méter magasságig nyúlik fel, s innen lejt középre a két tetősík, melyek középütt 3,5 méterig ereszkednek. A tető anyaga rozsdás profillemez. (Joy gyakran használja a rozsdás vaslemezeket, mivel ezek színe és textúrája remekül illik a sivatagi környezet színvilágába. A lemezek felületén kialakuló rozsdaréteg megvédi az anyagot a további korrodálástól. Van olyan épülete, melynek teljes külső felületét ilyen lemezekkel borította.)

Fantasztikus részletek.

A felosztás tükröződik a funkcionális elrendezésben is. A ház egyik felében van a nappali/konyha/étkező, valamint a hálószoba a fürdővel, míg a másik felében egy vendégblokk és a fedett, védett terasz kapott helyet.

Az épület nappali részén faltól-falig, padlótól-tetőig érő ablak van, a terasz pedig teljesen nyitott, így a ház belső tere szinte egybeolvad a tájjal. Ezt a hatást drámaian erősíti az, hogy Joy a beltérben is meghagyta a vert fal nyers felületét, így annak színe, textúrája olyan, mintha víz és szél vájta volna a szikla oldalába a házat.

Az épület alapja és lábazata stabilitási okokból betonból készült, így nem kell félni attól, hogy a falak a talaj felől felnedvesednek.

Ehhez igazodva a belső terek padlója is csiszolt beton, melyben a dilatációkat dizájnelemként használták fel.

A régi és új harmóniája.

Csodás színű ég, csodás színű ház. A tető a hegyek és völgyek vonalát másolja.

A bejáratot két oldalról védik a falak.

Panorámás hálószoba.

A beltér szinte puritán, csak a legszükségesebb bútorok kaptak helyet. A dekorációról a környezet gondoskodik, illetve a vert fal csodálatosan kirajzolódó, hullámos rétegei.

A kandalló másik oldala a teraszon biztosítja a meleg hangulatot.

Fürdő, kertkapcsolattal.

A makett .

Az alaprajz végtelenül letisztul és funkcionális.

Azt gondolom, hogy mai házunk tökéles példája annak, hogy egy végletekig letisztult, modern alaprajzú, tömegformálású épület is magában hordozhatja a hagyományokat, és szervesen illeszkedhet természeti környezetébe. Rick Joy hihetetlen érzékkel használja a helyi anyagot és tökéletes harmóniát teremt a kinn és a benn között. Egyúttal azt hiszem azt is sikerült bebizonyítani, hogy egy jó építész valóban nem csak egy formában gondolkodik, hanem az adott tervezési feladathoz, a környezethez, a hely szelleméhez leginkább illő eszközöket alkalmazza.

Épitész: Rick Joy

Undine Pröhl és Bill Timmerman fotói

Holnap ismét új építőanyag, új táj, s ezúttal már másik építész következik!

Ha tetszett ez a kis utazás a sivatagba, akkor osszátok meg, lájkoljatok, kommenteljetek! A borok már alig várják, hogy új gazdájukhoz kerüljenek! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

Mai házunk az Egyesült Államokban Vermontban található, és Rick Joy tervei alapján készült. Egy csodálatosan egyszerű farmház a hegyek között, egy kis tó partján, amely akár giccses is lehetett volna. Hogy mégsem lett, az az építész zseniális arányérzékének és a feladat iránti alázatának köszönhető.

Rick Joy főként a sivatagban épített vert falú, lapos tetős, modern házairól lett ismert, melyek építését ő kezdte el a 90-es években. Megbízója azért őt választotta mégis tonnányi szakirodalom áttanulmányozása után, mert lenyűgözte építészeti találékonysága és szerette volna látni, hogy egy teljesen más környezetben hogyan érvényesül a kreativitása. Talán ő sem gondolta akkor, hogy Joy mekkora váltással fog előállni.

Bár Joy állítja, hogy nem egy általános, mindenre ráhúzható formában gondolkodik, mégis nagyon sok modernista építészt megdöbbentett, hogy egy modernnek szánt házra nem lapos, vagy félnyeregtetőt tervezett, hanem széles, magas nyeregtetőt. Joy ugyanis egy oromfalas épületet tervezett, mely sokkal inkább a 70-es évek építészetére emlékeztetett.

Ha utóbb azt firtatták, hogy hogyan születhet egy modernista építész kezéből egy ilyen terv, akkor egyszerűen azt válaszolta: "That's what you do here - Itt ezt csináljuk."
Nos, azt gondolom, sorozatom egyik fontos eszmei mondanivalóját is összefoglalta ezzel a velős válasszal.

Ezért lett a mai cikk mottója: a hely szelleme, avagy genius loci.

Ez az ősidők óta ismert hatás - melyet bármikor megtapasztalhatunk például turistaként évszázados-évezredes városokban, épületekben, vagy egyszerűen csak egy-egy tájon kóborolva - nagyon fontos az építészetben.

Ha egy épület teljesen figyelmen kívül hagyja a városszövetet, vagy a környező tájat, akkor nagyon könnyen idegenné válhat. Ez persze nem feltétlenül baj, ha éppen ez volt a cél. Van amikor éppen erre van szükség, s ha az épület értékesnek bizonyul, akkor idővel az emberek is megszeretik, és a városkép szerves részévé válik, sőt iránymutatóvá is válhat. Én azt tartom fontosnak, hogy egy épület a hely szellemét ne sértse, s hogy ez tömegformálásban, a helyi anyagok használatában, a tér kialakításában, vagy egyszerűen csak egy-egy tájelem érintetlenül hagyásában nyilvánul meg, az már más kérdés. Földes Lászlónak például van olyan háza, ahol három oldalról bekerítve az épülettel egy belső udvart alakított ki, csak azért, hogy megmentsen egy diófát.

Ha valaki kicsit jobban elmélyed Joy munkáiban, akkor rájön, hogy tulajdonképpen őt mindig is a genius loci vezérelte, így már könnyebben értelmezhető ez az óriási formai váltás tőle. A sivatagban ottani anyagból épített az ottani hely szellemében, itt pedig a hegyvidék ihlette az épület megformálásában és az anyagválasztásban.

Az anyagok

Kicsit gondolkodtam, hogy melyik anyagcsoportba soroljam ezt a házat, hiszen mind a fa, mind a kő markánsan jelen van, mivel azonban az épület tömegét, illetve kontúrját elsősorban a zsindelyborítás határozza meg, a beltérben pedig a fa lambéria dominál, ezért lett a ház a FA reprezentánsa.

A ZSINDELYEZÉS az ősi építési technikák közé tartozik. Európában csak a középkortól kezdve kezdtek áttérni a pala, vagy cserép fedésre a kisebb tűzveszély miatt, azonban a fában gazdag északi területeken még a 19. században is meghatározó volt, míg a nagy tömegű, iparosított gyártás miatt Észak-Amerikában mind a mai napig elterjedt anyag, melyhez leginkább vörös cédrust használnak. A zsindely lényegében hasítással és/vagy fűrészeléssel előállított deszkadarab, melyeket átlapolva helyeznek egymásra és szegeléssel rögzítenek az alátétdeszkázathoz. A hasítással készült zsindelyek tartósabbak voltak, mivel a szálszerkezetük nem sérült. A két technikai előnyeinek ötvözésére alkalmazták a vegyes megoldást, amikor a külső oldalon hasítással, a belső oldalon fűrészeléssel alakították ki a zsindelyt. A felszegezett zsindelyek az eső hatására összedagadtak, így alakult ki a teljes vízzárás. A zsindelyt nem csak a tetőre, hanem réteges (könnyűszerkezetes, vázszerkezetes, szendvicsfalas) épületeknél a homlokzat védelmére is gyakran használták/használják. Bizonyos vidékeken még a szegeléshez is fát használtak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Túrterebesen ma is eredeti állapotában áll az 1700-as években épült református templom haranglába, melyben minden deszkát faszegekkel rögzítettek, a gerendákat, oszlopokat pedig fakötéssel, csapolással rögzítették.

A rakott KŐFALAKAT előszeretettel használták vegyes szerkezetben vázszerkezetes épületek egyes részeinél, főleg statikai megerősítés céljából. Ehhez a szállítás nehézsége miatt leginkább a helyben, vagy a közelben kitermelt követ használták. A nagyobb kövek közé általában kisebbek kerülnek, ezekkel könnyebb kiegyengetni az eltéréseket. A köveket szárazon is rakták, de igazán tartós falakat habarcsba rakott kőből tudtak építeni. A kőnek hátrányos tulajdonsága, hogy nem jó hőszigetelő, ugyanakkor a hőtároló képessége a tömegénél fogva nagy.

A ház

A ház tömegformálásában a Vermont környékén jellemző farmházakra utal. Ennek, valamint a külső borításként alkalmazott cédrus zsindelynek, és a rakott kő oromfalaknak köszönhetően olyan, mintha mindig is itt állt volna. Tiszteli a hagyományokat és nem idegen anyagokkal akar modernné válni.

Az épület modernsége és Joy kreativitása, a terek kialakításánál, a szerkezeteknél teljesedik ki. A modern jelleget külsőre a hatalmas ablakok adják, melyek a tetőre is felkúszva csodálatos módon hozzák be a természetet a házba.
Ha jobban megnézzük az épületet, azért észrevehetünk egyéb - a hagyományoktól eltérő - változásokat is, melyeket azonban Joy nem öncélúan alkalmazott. Hiányoznak az ereszek, ezeket ugyanis a falsíkon belül oldotta meg. Indoklása szerint a meleg falon belül nem alakulnak ki jégtorlaszok. A másik változás az, hogy a bejáratot az épület oldaláról az oromfalra helyezte. Ennek az az oka, hogy itt nincsenek a lakók kitéve annak a veszélynek, hogy a tetőről lecsúszó hó a nyakukba zúdul, és jégcsapok sem esnek rájuk. Ezek az apróságnak tűnő dolgok is mutatják, hogy Joy mennyire alkalmazkodik a helyhez, az adottságokhoz, az időjárás következményeihez.

Fantasztikus kőfotelek a teraszon.

Este tüzet is lehet rakni, hogy annak melegénél csodálhassák a tájat.

Az egyik legnagyszerűbb részlet. A bejárati ajtó egy kis beugró mögé van rejtve. A bejárat így olyan, mintha ezer éve ott állna.

Az épület belsejében a TÉR a kulcsszó. Az ilyen nagy fesztávolságú tetők általában nagyon komoly szerkezetet igényelnek, fogópárok, kötőgerendák, támaszok, oszlopok seregét, melyek látszószerkezetként nagyon látványosak, de a tér átláthatóságát mindenképpen rontják. (Viszont milyen jók játszótérnek! Gyerekkoromban de sokat játszottam nagyapám hasonló formájú csűrjében. Milyen jó volt a mászókötelek, hinták, gyűrűk rengetegében légtornászkodni, majd leugrani az alsó gerendákról a sarokban felhalmozott szalmabálákra...) Rick Joy a falak és a tető szerkezeti favázának teljes kiváltásával oldotta meg a tér akadálytalan átláthatóságát. A bonyolult faszerkezet helyett acél I gerendákból tervezett tartórendszert, melyek közé hőszigetelt szerkezeti panelek kerültek. A szendvicsszerkezet külső borítása a már említett cédrus zsindely, belülről pedig fenyődeszkákkal fedték el a paneleket. A legnagyobb belmagasság így 6,6 méter lett.

Gépészet

Joy munkáiban nagy figyelmet fordít a környezettudatosságra is. A ház melletti forrás-táplálta tóba kis vízi erőművet tervezett, mely a geotermikus rendszer működtetéséhez szükséges áramot biztosítja, így az épületek klimatizálását lényegében ingyen, a tó, mint energiaforrás segítségével oldották meg.

Belső terek

A robbantott ábrán a főépület szerkezete látható.

Az alaprajzi elrendezés felettébb érdekes, hiszen a főépület egészen hosszú, majd 45 méteres, melyben a funkciók lineárisan kaptak helyet. Az épület elejében található a konyha/étkező/nappali együttes, majd a lépcső, ezt követően pedig az épület egyik oldalán futó folyosóról nyílik három hálószoba, végül az épület leghátsó részében van a szülő háló a fürdővel.

A ház igazából egy épület együttes, hiszen a kétszintes főépület mellé szögben elfordítva áll egy második épület is. Ez a kikapcsolódás helyszíne egy olyan teremmel, mely zenei próbateremnek, beltéri kosárlabdapályának, vagy bulihelyszínnek is használható. (Hejj, ha nagyapám csűrje még meglenne, Alex és Alibaba is hogy tudná élvezni...) Az épület ezen fele mindkét szintet elfoglalja. A másik felében alul vannak a tárolóhelyiségek, illetve a garázs, míg az emeleten kaptak helyet a vendégszobák és dolgozószoba.

A karcsú fém tartószerkezet fantasztikus térélményt biztosít.

Az óriási ablakon ömlik be a fény, miközben a természet teljes szépségét csodálhatják a bent lévők.

A tartóoszlopok közé szerelt polcokra könyvektől a dísztárgyakig bármi kerülhet. Az ablaknál olvasni is lehet.

Az erdő szinte bejön a nappaliba. Szerencsés esetben akár szarvast, vagy vaddisznót is láthatnak a lakók.

A kőfal meghatározza a nappalitér hangulatát. A kandalló olyan, mintha a középkor óta ott lenne.

A folyosó sem haszontalan tér.

Az olvasó "sarok", háttérben a tanulószoba.

Tanulószoba a fényben a folyosó belső oldalán.

A hálószoba szabadon álló káddal.

A ház legkülönlegesebb eleme a kádcsapokkal "díszített" kőtömb.

Fényárban úszó zuhanyzó.

Végül a melléképület dühöngő része.

A fotókról

Az épületek fotósairól általában méltatlanul kevés szó esik, de most különösen fontosnak tartom kiemelni, hogy a képeket a ház tulajdonosa, Paul Palandjian készítette. Azért fontos ez, mert azt hiszem minden képről érezni lehet azt, amit a ház jelent számára. Azt, hogy ez az Ő HÁZA, együtt él vele, azonosul szívvel-lélekkel.

Remélem egyetértetek velem, hogy egy nagyszerűen sikerült házat mutattam be ma nektek, amelyben a hagyományok magától értetődő természetességgel olvadnak össze a modern megoldásokkal.
Ennél a háznál igazán elmondható, hogy a lényeg a részletekben van. Ott, a tökéletesen kidolgozott, apró részletekben rejlik a modern építészet, és a hely szelleme.

Forrás 1,2

[divider_dashed]

Továbbra is nagyon várjuk a kommenteket, és ha tetszik a ház, ne habozzatok lájkolni, megosztani!
A borokra, még mindig bárki esélyes, aki a sorozat cikkeinél hozzászól és lájkolja a hna design studiot a facebookon! Részletek az egyik előző bejegyzés végén itt. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a hna design Facebook táborához itt, hogy minden új cikkünkről és munkánkról értesülhess!

Őszi Építészeti Cuvée sorozatom első darabja egy olyan épület, mely felhasznált anyagait tekintve a legősibb technológiákhoz nyúlt vissza, formájában is ragaszkodik a hagyományokhoz, a végeredmény mégis egy ízig-vérig modern épület.

Mai házunk fő alapanyagai: a TÉGLA, a SÁRTAPASZ és a ZSÚP.

A TÉGLA ősi építőanyag, melyet szerte a világon nagyon sokfelé használnak. Alapanyaga legtöbbször tiszta agyag, vagy agyagos keverék, mert az agyag természetes állapotában jól formázható és kiszáradva is kemény, formatartó, kiégetve pedig kifejezetten tartós anyag, s nagyon sokfelé előfordul. Jó tulajdonságai közé tartozik a nagy nyomószilárdsága, mely magas épületek falazását is lehetővé teszi. A hagyományos kisméretű tömör téglát ma már inkább csak pillérek, párkányok, boltívek, faldíszek kialakításához használják. A tégla mérete, kialakítása főleg a legutóbbi időkben sokat változott, így ma már inkább falazóblokkokról beszélünk, melynek üreges szerkezete adja a jó hőszigetelési képességet, igaz cserébe némileg beáldoztuk a másik jó tulajdonságot, a hőtároló tömeget. Sok helyen a falazott tégla látszó felülete jellegzetes stílusjegy, például Angliában, de ez a hőtechnikai igények miatt kezd háttérbe szorulni. Ahol mégis ezt a látványt szeretnék megőrizni, ott ragasztott téglaburkolatok, illetve előtétfalak segítségével valósítják meg. Ahol nem akarták látszó módon meghagyni a téglafelületet, ott vagy vakolták, "bepucolták" a falat (oltott meszes homokkal, vagy kőporral), vagy SÁRTAPASZTÁST alkalmaztak, ami kiszáradás után viszonylag homogén felületet adott, apróbb repedésekkel. Ezeket javították, végül meszelték, vagy festették. A sártapasztás nagy előnye volt, hogy vályogra, vagy vegyes szerkezetre is lehetett alkalmazni, ráadásul olcsóbb is volt, mint a vakolat, hiszen nem volt hozzá szükség mészre, vagy cementre. A korszerű hőszigetelő vakolatok elterjedésével a sártapasztás szinte teljesen eltűnt, faluhelyen, vályogépületeknél és korhű restaurálásnál azonban még napjainkban is alkalmazzák.

A XX. század elejéig az épületek fedésére is elsősorban a helyi anyagokat használták: természetes palát, fa deszkákat, zsindelyt, nádat, szalmát. A cserepet csak a gazdagok engedhették meg maguknak. A vizes, mocsaras területek közelében a nádfedést, a gabonatermő vidékeken inkább a szalmából készült ZSÚPFEDÉST alkalmazták. Ezek legnagyobb előnye a szálak üreges szerkezete, mivel az egymásra kerülő sok-sok réteg nagyszerű hőszigetelő képességet biztosít. A jó vízzáráshoz szükséges vastagság jóval meghaladja a felső födémeken, vagy tetőkben szokásos szigetelésvastagságokat. A legnagyobb hátránya az, hogy időről időre javítani kell az időjárás viszontagságai által okozott hibákat. Fejlődő országokban olcsósága, és a helyben rendelkezésre álló alapanyag miatt ma is népszerű, és érdekes módon a legfejlettebb országokban a tehetős, környezettudatos építtetők körében kezd újra divatba jönni természetessége és jó tulajdonságai okán.

A ház és az építész

Arjen Reas holland építész a Living on the Edge projekttel arra próbált választ adni, hogy hogyan találja meg a nyugalmat egy városi ember. A válasz egy hely: a város és a vidék találkozása, a város pereme, the Edge. A vidék még ma is sok helyütt a hagyományok őrzője, míg a város a progresszió, a modernizmus tere. A városi ember azonban vidéken is igényli a modern élet vívmányait és stílusjegyeit, amiket megszokott, miközben vágyakozik a vidék adta nyugalomra. Ez a találkozás ihlette a házat.

Ha egy modern kubista épület bekerül egy vidéki környezetbe, akkor az sokszor idegenül hathat, ugyanakkor a városi ember is megfosztva érezheti magát a vágyott vidéki érzéstől, ezért az a legfontosabb, hogy hogyan lehet ezeket összeolvasztani, megtalálva a megfelelő kompromisszumot. Arjen Reas az évek során egy letisztult, vonalas stílust alakított ki, s korábbi munkáiban is használta már a nádat és a "sarat", tehát a funkcionális, kubista formák és a hagyományos anyagok használatának ötvözetében találta meg a megoldást. Ezt a megközelítést akár a jelenkori holland (és skandináv) építészet meghatározó jegyének is tekinthetjük, melyet a tiszta formák és az anyagszerű megjelenés egyszerűsége határoznak meg.

Amikor az első képet megláttam erről házról, azonnal beleszerettem. Az épület tömegformálása a végletekig egyszerű, egy ház formájú ház, téglalap alaprajzzal. A hagyományos és a modern kontrasztját a szinte az egész házat beborító zsúpfedés, illetve az itt-ott megjelenő fehérre meszelt tapasztott agyagvakolat hozza létre. Két különböző, de jól felismerhető anyag, mely a holland tájra oly jellemző.

A legnagyszerűbb ötletek utólag mindig pofonegyszerűek. Reas zseniális csavarja az, hogy a zsúpfedést a tetőről az oldalfalakra is lehozza, biztosítva egyrészt a kiváló hőszigetelést, másrészt hihetetlenül egységes, letisztult, fantasztikus textúrájú felületet hoz létre, ami első pillanatra elragadja az embert, s csak utána kezd gondolkodni azon, hogy mégis mi ez?

Az ezeréves burkolat hatását ellensúlyozva egy végtelenül egyszerű eszköz emeli modern dimenzióba az épületet: a szinteket is összekötő áttörések.

Az ablakok megtörik a tömeget, és amellett, hogy ritmust adnak a háznak, az egész környékre fantasztikus kilátást biztosítanak, és lehetővé teszik, hogy a nap fénye gyönyörűen áradjon be a lakás minden részébe. Az ablakok adta osztás éjszaka is egészen különleges vizuális élményt nyújt.

A következő képek alapján azt hiszem mindenki egyetért velem abban, hogy a hagyományos anyagok használatával az építész olyan házat alkotott, mely úgy modern, hogy eközben teljes természetességgel falusias.

Az épület tagolása nagyon funkcionális. Az alagsorban kapott helyet a garázs és a tárolóhelyiségek. A földszinten a nappali tere szinte összefolyik a kerttel a hatalmas eltolható ablakon keresztül, melyen át a fény is akadálytalanul árad a térbe, míg az emeleten világosan elválasztva kaptak helyet a privát terek, a háló-, fürdő- és gardróbszobák.

A hagyományos és modern stílusjegyek remek egyensúlya a beltérben is folytatódik. A hófehér tapasztott falak a trófeákkal és a látszógerendákkal vidékies letisztultságot sugallnak, melyhez elegáns, néhol barokkos, másutt minimál beütésű, sötét bútorok társulnak, finom eklektikával mozdítva a beltér hangulatát modern irányba.

Mesteri egyensúlyban a régi faragott fehér tálalóasztal, a letisztult masszív nyersfa étkezőasztal, a tűzött támlás elegáns pad, a bársonyos felületű karosszékek, a minimalista nappalibútor, a trófeák a falon a mennyezetbe süllyesztett megvilágítással.

Rusztikusan modern nappali.

Világos, tiszta közlekedő.

Fényárban úszó nyitottan osztott tér, hálószoba fürdőkáddal, mosdóval, zuhannyal. A látszógerendák rusztikus hangulatot, a lakkozott fekete bútorok városi eleganciát sugallnak.

A modern szerkezet és a hagyományos tető találkozása.

Hatalmasnak érződik a folyosónyi mosdó a hálóval egybenyitott tér miatt.

Dupla zuhany tadelakt fallal.

Látszógerendás rusztik magasfényű szekrénnyel és chesterfield (tehát nem barokk) paddal a gardróbban.

Rajzos látványtervek, és metszetek.

Végül néhány kép az építkezés folyamatáról.

Forrás 1,2

Én akár holnap beköltöznék, de remélem nektek is tetszett a mai Cuvée!

Akár igen, akár nem, jöhetnek a kommentek! Ne felejtsétek, két üveg szép borért megéri lájkolni, megosztani és kommentelni! Részletek az előző bejegyzés végén itt. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

Ezt a hetet egy minisorozatnak szenteljük, melynek ötlete az építész tanulmányaimhoz kötődik. A Pécsről hazavezető út elég hosszú, s szombat éjjel is sokféle dolog jutott eszembe hazafelé.

Egyrészt az építészet előadáson elhangzott csoportosításon gondolkodtam, mely a leggyakrabban használt építőanyagok alapján sorolja be az épületeket (föld, fa, kő, tégla, mint ezeréves anyagok, valamint a vasbeton, fém és üveg, mint napjaink slágeranyagai), és a kiadott feladaton, mely szerint 6 "szép", "különleges" házat kell majd bemutatnunk két hét múlva.
Aztán kicsit elkalandozik az ember, hiszen Pécs környékén járva lehetetlen nem gondolni Villányra, Siklósra, a szüretre és a jó borokra, főleg 2x12 óra tömény építészet, matematika és filozófia után.
Majd egyszer csak a két dolog összekapcsolódik, és az ember egy picit elmereng a hagyománynak és a modern építészetnek a találkozásán, amely a borászatok esetében meglepően gyakori.
És végül villámcsapásszerűen jön a gondolat: mi lenne, ha 6 olyan házat mutatnék be, amelynek jellemző építőanyaga a 6 fő anyagcsoport közül egy-egy, s melyben úgy van egyszerre van jelen a MODERN és a HAGYOMÁNY, mint egy jó CUVÉE-ben a különböző szőlők leve? A nyitókép tökéletesen tükrözi azt, amit szeretnék bemutatni. A régi és az új harmóniája, akár anyagban, akár formában, akár stílusjegyekben.

Persze nem lenne ez a sorozat hna design-os, ha nem beszélnénk kicsit az öko szempontokról is, hiszen akik régebb óta olvasnak bennünket, azok tudják, hogy ez fontos számunkra.
Kevesen gondolnak bele, de még a múlt (XX.) század első harmadában is, szerte a világon leginkább azt használták az emberek az építkezéshez, ami a közvetlen környezetükben nagy mennyiségben fordult elő. A síkságokon a földet (agyagot, vályogot), téglát, fát, nádat, szalmát, a hegyekben fát és követ.
Az építőanyagok gyártásának iparosodása, a kutatás/fejlesztés, a vegyipar fejlődése, és a nagy tömegű szállítási lehetőségek bővülése, olcsóbbá válása, gyorsulása indította el azt a folyamatot, hogy az építkezésekhez nem csak helyi, hanem nagyobb távolságban gyártott anyagokat is felhasználunk, sőt luxusigények esetén minél egzotikusabb anyagok beépítése vált mindennapossá.
Természetesen ennek komoly ára van, melyet a természeti környezet károsodásában fizetünk meg, hiszen az ipari méretű fakitermelés; a cement, a tégla, az acél, az alumínium, az üveg előállításához szükséges energiaigényes gyártási folyamatok; a szállításhoz és a műanyagok előállításához felhasznált fosszilis energiahordozók és nyersanyagok természetkárosító hatásai mind-mind a mérleg negatív oldalára kerülnek.
Ezért is lényeges az, hogy a héten bemutatandó házak többsége környezet-azonos, tehát olyan építőanyagokat használ, melyek az adott területen évszázadok óta jellemzőek és hozzáférhetőek, így az épületek ökológiai lábnyoma kisebb az átlagnál.

Sorozatunk legfontosabb üzenete tehát az, hogy a hagyományok felhasználása az építészetben nem anakronizmus, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy építészetileg izgalmasat, kiemelkedő minőséget hozzunk létre, ami harmonikusan illeszkedik környezetébe, s a lehető legkevésbé terheli a természetet.

Kutatásom természetesen nem a nulláról indult, hiszen rengeteg házat gyűjtöttünk össze az évek során. Egyeseket meg is említettünk már korábbi bejegyzésekben, másokat nem, mindenesetre most elérkezett az idő, hogy ezt a 6 házat teljes szépségében megismerjük.

A sorozatot egy olyan házzal kezdjük holnap, mely ősrégi anyagok nagyszerűen aktualizált alkalmazását mutatja be, gyönyörű, letisztult formában.

Vidéki nyugalom a város szélén - TÉGLA, SÁRTAPASZ, ZSÚPFEDÉS

Holnap tehát Hollandiába utazunk, de a következő napokban sokfelé eljutunk. Lehet, Japán, vagy Kína, lehet Ausztrália, lehet Amerika a következő állomás, de Európában is számtalan ház vár ránk Angliától Lengyelországig, Spanyolországtól Skandináviáig, Lettországtól Svájcig. Ha most sokan velem tartotok, akkor legközelebb talán arrafelé indulunk, ami most kimarad!

Kellemes utazást, s nyugodtan osszátok meg véleményeteket, élményeiteket, gondolataitokat, mintha a reptéri transzferben kávéznánk, úton a következő cél felé!

FIGYELEM! Aki lájkolja vagy lájkolta a hna design oldalt, megosztja a hírt és kommentálja a hét bejegyzéseit itt a blogon, az a vasárnap esti sorsolásunkon nyer egy üveg villányi vörös és egy üveg siklósi fehér cuvéet a jobbik fajtából. Megérdemli, mert az azt jelenti, hogy végigolvasta ezt és a többi ezen a héten születő bejegyzést. :)

A sorozat részei: 1,2,3,4,5,6,7

Forrás 1, 2